
Bírósághoz fordul a Golgota című Munkácsy-kép védetté nyilvánítása miatt a festmény tulajdonosa, Pákh Imre. A New Yorkban élő műgyűjtő az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: ameddig védett a kép, addig letakarva marad a debreceni Déri Múzeumban.
2016. március 11., 17:322016. március 11., 17:32
Hozzátette: a Forster központtól arra is van engedélye, hogy a Golgotát elszállítsa a múzeumból, de – mint kijelentette – nincs ilyen terve.
A Munkácsy-trilógia tulajdonában álló darabjának további bemutatását augusztus végén tiltotta meg Pákh Imre, a képet akkor letakarták a Déri Múzeumban. A műgyűjtő a magyar kormány a Golgota védetté nyilvánításáról szóló novemberi határozatát megfellebbezte, de a döntés a napokban jogerőssé vált. „Az igazság az én oldalamon áll” – jelentette ki a műgyűjtő, aki emlékeztetett rá, hogy információi szerint „a Forster központ saját kulturális bizottsága sem javasolta a kép védettségét”.
A Kulturális Javak Bizottságának javaslatát általában 99 százalékban elfogadja a központ – ez kivétel volt. Pákh Imre szerint a védettség egyik kezdeményezője azzal érvelt: „meg kell lépni a lépést, nehogy valami jóvátehetetlen történjen a képpel”. A műgyűjtő cinikusan jegyezte meg, hogy „a tulajdonosi jogok gyakorlása egyesek szerint jóvátehetetlen problémákhoz vezet”. „Ilyen érvelést utoljára apám hallott, amikor 1945-ben államosították a fuvarozási vállalkozását” – mondta Pákh Imre, majd felindultan hozzátette: a 21. században egy demokratikus Magyarországon „ilyen rákosista kriptokommunista módszernek” nincs létjogosultsága. „Hiszem, hogy egy független bíróság igazságos döntést fog hozni” – jelezte Pákh Imre.
Arra a lapinformációra, miszerint a festmény tulajdonosának hozzáférhetővé kell tennie az alkotást kutatási, kiállítási célokra, Pákh Imre úgy reagált: 13 évig a Golgota ki volt állítva, kutatták, és mindez folytatódni fog, ha leveszik a képről a védettséget. „Addig viszont, amíg védett, letakarva marad” – nyomatékosította álláspontját a Golgota tulajdonosa. A védetté nyilvánított festményt csak külön engedéllyel lehet kivinni az országból vagy a Déri Múzeumból más helyre szállítani, miközben az állam élhet elővásárlási jogával. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban jelezte, hogy a képet a jegybank Értéktár Programjának részeként kívánja megvásárolni hatmillió dollárért, a műgyűjtő azonban kilencmilliót kért a Golgotáért.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!