2009. április 23., 10:592009. április 23., 10:59
Lev Ponomarjov ismert jogvédő Lenin születésének 139. évfordulója alkalmából javasolta: rendezzenek bírósági eljárást a kommunista eszme Szovjetunióban és Kelet-Európában végrehajtott gyakorlati megvalósításáról, s ott bebizonyosodik majd, hogy Lenin és Sztálin is bűnös rezsimet irányított.
Ezt követően lehetne dönteni a mauzóleum, illetve Lenin testének sorsáról – vélte. A Kreml rakpart felőli oldalán tegnap mintegy húsz fő próbált transzparensekkel demonstrálni Lenin eltemetését és a Vörös téri mauzóleum bezárását követelve. Engedély híján azonban a transzparenseket tartó négy főt előállították. A kommunista párt dumabeli frakciójának tagjai felhívták képviselőtársaikat, hogy csatlakozzanak a koszorúzási ünnepséghez.
A koszorúzásra több mint ezer ember, köztük sok fiatal és úttörő vonult ki. Az oda igyekvők közül is előállították a Baloldali Front elnevezésű szervezet nyolc tagját. Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője a koszorúzás után újságíróknak kijelentette: a kommunisták nem engedik, hogy a világproletariátus vezérét elvigyék a Vörös térről, s aki erre kísérletet tesz, megkapja a megfelelő választ.
A Komszomolszkaja Pravda megkereste Jurij Gyeniszov-Nyikolszkijt, a balzsamozásért felelős aromák és gyógynövények tudományos kutatóintézetének helyettes igazgatóját, aki elmondta: Leninnek valójában úgy tízévente szabnak új öltönyt svájci lüszterszövetből.
Egyébként a különleges balzsamozási módszernek köszönhetően a test kiváló állapotban van, s újabb száz évig is kibírja. Olga Uljanova, Lenin unokahúga elmondta: rendszeresen felkeresi a mauzóleumot, s ott minden a legnagyobb rendben van, csak hát Vlagyimir Iljicsbe mindig bele akarnak kötni...
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.