Hirdetés

Lemondta turnéját Cesaria Evora

Cesaria Evora visszavonul: a világhírű 70 éves zöld-foki-szigeteki énekesnő döntését kiadója, a Lusafrica jelentette be.

2011. szeptember 26., 08:572011. szeptember 26., 08:57


A „mezítlábas díva” lemezkiadója szerint olyannyira kimerülten és gyengén érkezett Párizsba, hogy képtelen vállalni tervezett franciaországi fellépéseit, és úgy döntött, véget vet pályájának. Ugyanakkor valamennyi, így a Romániában tervezett koncertjeit is visszamondták. Cesaria Evora több műtéten – köztük 2010-ben szívoperáción – is átesett az utóbbi években, ebből fakadóan újabb egészségügyi gondjai támadtak. Párizsi orvosai azt tanácsolták neki, törölje soron következő turnéját. Az énekesnő, producere és menedzsere inkább úgy döntött, itt a visszavonulás ideje. A zöld-foki-szigeteki csillag melankolikus, blueshatású saudade-dalokat énekelt már húszéves korától, de a világhírnév csak 1992-ben talált rá. Akkor már évtizedek óta mindellói bárokban énekelt Sao Vicente szigetén. Az abban az évben megjelent Miss Perfumado című albuma világsiker lett, összességében tíz stúdiólemezt és egy antológiát készített. 2008-ban stroke-ot kapott egy melbourne-i koncert után. Párizsban gyógyult, de még kedvezőtlen egészségi állapota mellett is felvette új lemezét, amely a Nha Sentimento címet kapta. „Nem sok olyan előadó van, akit bárhányszor meg lehet nézni koncerten, Evora azonban mindig képes megteremteni azt az atmoszférát, amely rajongóiból előhívja a katarzis feltételes reflexét” – írta a Quart.hu Cesaria Evora 2007-es budapesti koncertjéről.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés