
Fotó: Szent György Napok/Codra Botond István
Kulturális, gasztronómiai, valamint szórakoztató rendezvények közül válogathattak a résztvevők a Sepsiszentgyörgyön 26. alkalommal megszervezett, vasárnap zárult Szent György Napokon.
2017. május 01., 22:522017. május 01., 22:52
2017. május 02., 01:152017. május 02., 01:15
Látványos tűzijátékkal ért véget vasárnap a 26. alkalommal megszervezett Szent György Napok. Az idei sepsiszentgyörgyi városünnep 40 helyszínen több mint 300 programmal várta az érdeklődőket. A kultúrhéten klasszikus, dzsessz, blues és világzenei koncertek, színházi és bábelőadások, író-olvasó találkozók, filmvetítések, valamint képzőművészeti kiállítások közül válogathattak a résztvevők.
A fesztiválhétvégén négy helyszín adott otthont a koncerteknek a főtéri főszínpadon kívül, a közösségi színpadon, a múzeumkertben és az ifjúsági udvarban léptek fel az együttesek. A belvárosban a kézművesek kínálták portékáikat, valamint az őstermelőknél lehetett kóstolgatni, volt mesterségbemutató, és könyvkereskedők is helyet kaptak a rendezvénysorozaton. Az Erzsébet parkban működött a Szent György-tanoda, ahol a gyerekek játékos próbákat kiállva készültek fel arra, hogy legyőzzék a jelképes sárkányt.
Fotó: Szent György Napok/Bereczky Sándor
A városnapokon ünnepelték meg azt is, hogy a Sepsi-SIC női kosárcsapat megszerezte második bajnoki címét. A játékosok és Zoran Mikes edző „Levonulni tudni kell” feliratú pólóban jelentek meg a rendezvényen, és több száz lelkes szurkoló üdvözölte őket.
A városnapok egyik érdekes pillanata volt, amikor a titokzatos moldvai együttes, a Carla’s Dreams basszusgitárosa a koncerten megszólalt magyarul:
A Szent György Napok vasárnap este Bródy János Ráadás című életműkoncertjével ért véget. A kezdőparádén megjelenő háromfejű sárkány a zárónapon újra feltűnt, füstöt és lángot okádva teherautón „vonult” a színpad elé, ahol Szent György lovag egy elhajított lándzsával legyőzte. Végül a közel félórás tűzijátékot a nemzetközi díjnyertes Pyro Events Team – Fireworks Design mutatta be.
Fotó: Szent György Napok/Bereczky Sándor
A 26. alkalommal megszervezett Szent György Napok keretében Dancs Árpád zenetanárnak adták át az idei Pro Urbe díjat, amelyet az önkormányzat 1997 óta olyan személyiségeknek ítél, akik „pénz és taps nélkül” dolgoztak a városért, a közösségért.
– mondta el Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója.
Testvér-megállapodási szerződést kötött Sepsiszentgyörgy a magyarországi Szentes városával. A szerződést a városnapok keretében írták alá, és ez alkalommal bemutattak egy kisfilmet a Csongrád megyei településről. Antal Árpád polgármester elmondta, hogy
„A szerződés aláírásával semmi mást nem tettünk, mint hogy hivatalosítottuk azt, ami már működik a két város között” – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Sepsiszentgyörgynek és a hozzá tartozó két falunak összesen 16 testvértelepülése van nyolc országban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!