Hirdetés

Legjobb dalait hozza el az Omega

Az ötvenéves Omega együttes lesz az idei Szent György Napok sztármeghívottja – jelentették be csütörtökön a városnapok szervezői. A sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóba interneten kapcsolódott be a világhírű magyar együttes két tagja: Benkő László és Molnár György, akik felelevenítették eddigi romániai, erdélyi koncertjeik hangulatát.

Bíró Blanka

2012. január 27., 07:442012. január 27., 07:44

1990 előtt csak román városokban, Ploieşti-en, Piteşti-en, Bukarestben koncertezhettek, ám ezekre a fellépésekre is sok magyar fiatal elutazott. Sok évvel később egy székelyföldi polgármester mesélte el, hogy az atyai tiltás ellenére egy hétre elszökött otthonról, hogy élőben láthassa az Omegát, idézte fel Benkő László, hangsúlyozva, hogy a hangulat az évtizedek során semmit nem változott.

Molnár György arra emlékezett, hogy Brassóban volt az első erdélyi fellépésük, és hogy a rácsos öltözőablakon keresztül, a titkosszolgálat embereit kijátszva, 350 embert loptak be a nézőtérre. Az együttes tagjai elmondták, a sepsiszentgyörgyi fellépésre olyan dalokat hoznak, amelyek reményeik szerint mindenkinek kedvesek, bár félszáz éve zenélnek, az ötven év termésből nehéz 20-25 dalt kiválogatni.

A készülő lemezükről elmondták, a munkacíme A világ hét csodája, megközelítésükben a csodát látni, érezni, hallani, tapintani és szeretni lehet, erről szól majd az új album. Grubisics Levente, a Szent György Napok egyik szervezője elmondta, idén az Omega párhuzamosan két ötvenéves jubileumi koncertsorozatot szervez: az egyik nagyobbrészt kőszínházakban zajlik, és szimfonikus zenére épül, a másik a szabadtéri fellépésekből áll, ezeket a megrendelők fizetik, és a közönség számára ingyenesek. Ez utóbbi sorozat kezdődik április 29-én Sepsiszentgyörgyön, a Szent György Napok utolsó estéjén, majd szeptemberben a budapesti Hősök terén ér véget, ahol az együttes számításai szerint egymillió ember gyűl össze.

Az Omega Romániában eddig nem látott fény és hangtechnikával érkezik Szentgyörgyre, azzal, amellyel tavaly Sting, Santana és a Scorpions lépett fel. Grubisics ugyanakkor elmondta, 300 ezer lejt kapnak az önkormányzattól a városnapok megszervezésére, 50 ezer lejjel kevesebbet, mint tavaly, amikor 20 éves volt a rendezvény. A tavaly egymillió lej volt a Szent György Napok költségvetése, a különbözetet támogatóktól gyűjtötték össze. Az idei rendezvényen nem lesz éppen 300 program, mint tavaly, de átláthatóbb, és ugyanolyan tartalmas lesz a városnapok kínálata, ígéri Grubisics Levente.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés