
Fotó: Henning János
Székelyföldi legényesversenyt tartanak pénteken Sepsiszentgyörgyön: az immár harmadízben rendezendő vetélkedőre, amely idén a györgyfalvi legényes táncokat helyezi középpontba, egész Erdély területéről várják a jelentkezőket.
2016. május 12., 19:422016. május 12., 19:42
A Lajtha László Alapítvány szervezte legényesversenyt a Háromszék Táncstúdióban láthatják az érdeklődők. A verseny a legényes táncfolklór meglehetősen gazdag hagyományát igyekszik feltárni, szem előtt tartva annak improvizatív jellegét, és utat adva a szabad és egyéni táncalkotásnak is. A vetélkedő két részből áll: az elsőben egy kötelezően megadott táncfolyamatot kell bemutatniuk a versenyzőknek – a szervezők idén Jaskó István „Pitti” (1929-2013) györgyfalvi adatközlő táncaiból válogatták a kötelezőt.
A második részben a táncosok szabadon építkezhetnek a györgyfalvi legényes motívumkincseiből, sőt idén először „saját legényesükkel” is kiállhatnak. A táncokat négytagú szakmai zsűri értékeli, a legjobb táncosok Az év kiváló legényes táncosa és A legényes újraalkotója kitüntetésben részesülhetnek, amely 500 lejes pénzjutalommal jár, de további különdíjakat és közönségdíjat is osztanak. A vetélkedőt követően kerül sor az évadzáró táncházra, a muzsikáról a Heveder zenekar és a Folker együttes gondoskodik.
A rendezvény az egyetlen, kimondottan legényes táncokat középpontba helyező szakmai fórumként hiánypótló szerepet tölt be a Székelyföldön. Erdélyben jelenleg nem létezik intézményes néptáncoktatás, és a meglévő szakmai fórumok is korlátozottak, így a Lajtha László Alapítvány egyfajta nevelő szerepet vállal fel a legényesverseny megszervezésével, biztosítva a hagyományos népi kultúra iránt fogékony fiatalok képzését, továbbfejlesztését, motivációt és szakmai visszaigazolást nyújt számukra. A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap és Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala támogatja.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!