
Fotó: Boda L. Gergely
Bár hivatalosan nem erősítették meg, értesüléseink szerint többek között az elmúlt hetekben kiszabadult, majd nehezen, és csak részben befogott makákó majmok miatt vonták vissza a marosvásárhelyi állatkert igazgatója, Kopacz András megbízatását. Helyét Horaţiu Gorea, a Megyei Vadász-Halász Egyesület volt aligazgatója vette át.
2014. július 15., 16:492014. július 15., 16:49
A városháza sajtószóvivője, Aurel Trif elmondta, Kopacz Andrást (képünkön) nem váltották le, hanem visszavonták megbízatását, ugyanis kinevezett igazgatója volt a népszerű létesítménynek. A sajtószóvivő nem kívánt kitérni arra, hogy miért erre került sor, csupán annyit mondott, hogy Kopacz utódja tapasztalt szakember.
A vásárhelyi állatkertnek több mint húsz éve magyar igazgatója volt, s erre méltán lehetett büszke a város magyarsága. Kopacz András elődje, Bereczki Boldizsár szakmailag és intézményvezetőként is megállta a helyét, és Kopacz vezetése alatt is népszerűségnek örvendett az állatkert.
Arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ miért nem védte meg a magyar állatkert-igazgatót, Peti András alpolgármester azt válaszolta, az ő megkérdezése nélkül hozták a döntést, s ő már tárgyalt a polgármesterrel annak érdekében, hogy Kopacz Andrást nevezzék ki az állatkert tudományos igazgatójának, hiszen értékelni és hasznosítani kell szakmai tudását. Kopacz András pihenőszabadságon van, többszöri próbálkozásra sem sikerült elérnünk.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!