2012. június 28., 09:032012. június 28., 09:03
A 86 esztendős II. Erzsébet királynő, aki trónra lépésének idei 60. évfordulója alkalmából tesz körutat az Egyesült Királyságot alkotó tartományokban, Belfastban fogott kezet Martin McGuinness északír miniszterelnök-helyettessel, aki az 1970-es években az IRA katonai tanácsának magas rangú tagja volt. McGuinness jelenleg az ulsteri katolikus britellenes mozgalom politikai szárnyát, a Sinn Féint képviseli az északír tartományi kormány második embereként.
Az eseményről az udvar által nyilvánosságra hozott felvétel kézfogásuk pillanatait ábrázolja; a királynő és az északír politikus mosolyogva üdvözli egymást. A találkozón a BBC szerint ott volt az ír elnök is. McGuinness a találkozó után újságíróknak elmondta, hogy a rövid ideig tartó – gyakorlatilag csak a kézfogás idejére szorítkozó – nyilvános találkozón ír nyelven szólt az uralkodóhoz. Az északír miniszterelnök-helyettes ezután kezet fogott a 91 esztendős Fülöp edinburghi herceggel is. A brit uralkodó huszadik alkalommal jár Észak-Írországban, ám még soha nem találkozott a radikális britellenes mozgalom képviselőivel.
A Sinn Féin politikusával tartott találkozó rendkívüli horderejét az adja, hogy az ulsteri katolikus britellenes mozgalom katonai szárnyának számító IRA három évtizedes fegyveres hadjáratot folytatott az észak-írországi brit fennhatóság ellen, és rendszerint pokolgépekkel elkövetett támadásai a brit anyaországra is kiterjedtek. Az IRA merényleteiben becslések szerint háromezren vesztették életüket vagy sérültek meg, köztük hétszáz brit katona. A brit királyi családot személyes veszteség is érte az IRA-hadjárat idején, mivel a katolikus milícia volt a felelős Lord Mountbatten haláláért is.
Mountbatten gróf, a gyarmati India utolsó brit alkirálya 1979-ben, 79 évesen halt meg annak a pokolgépnek a robbanásában, amelyet az Ír Köztársasági Hadsereg helyezett el jachtján az ír partok előtt. Lord Mountbatten a királynő néhai édesapjának, VI. György királynak távoli, az uralkodó férjének, Fülöp edinburghi hercegnek viszont közeli rokona volt, és ő ismertette össze a későbbi királyi házaspárt még 1939-ben. Az IRA terrorhadjáratát az 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le. A tényleges áttörés azonban 2007-ben történt, amikor az IRA leszerelte fegyverzetét.
A megbékélési folyamat sikerét jelzi, hogy jelenleg a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt és a Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.