
Fotó: A szerző felvétele
2010. szeptember 20., 09:142010. szeptember 20., 09:14
A légiparádé mellett idén újdonságnak számító könnyűzenei koncertek is több szatmárit vonzottak a város határában fekvő nemzetközi repülőtérre. A sokszínű szórakoztatáson kívül a rendezvény nem titkolt szándéka a légi utasszállítás népszerűsítése volt. Mintegy 70 ezer lejből és a különböző támogató cégek hozzájárulásából rendezte meg idén a Szatmár megyei önkormányzat a repülőnapot.
A déli kezdéskor még csepergett az eső, ám a legjobban várt Extra 300-as gépek kaszkadőrbemutatójára már a nap is kisütött, és a város felől folyamatosan érkező buszok egyre több érdeklődőt szállítottak. A szuperkönnyű kisgépek mellett bemutatkozott a Tarom légitársaság ATR 42-es propellerese, amely heti 8 alkalommal szállít utasokat a partiumi megyeközpont és a főváros között.
A hazai légitársaság egyébként szombaton ünnepelte fennállásának 56. évfordulóját, és ebből az alkalomból az említett járatra kedvezményesen lehetett jegyet váltani: a gép félórás város feletti sétára vitte az érdeklődőket. A látványos repülősshow alkalmával több ejtőernyősugrást is figyelemmel követhetett a nagyközönség, és néhány szerencsés tombolanyertes sétarepülésen vehetett részt. A siklórepülők műsorát tapsvihar jutalmazta.
A legnagyobb ováció a nagy magasságból hirtelen alászálló motor nélküli gép mutatványát kísérte, amikor a közönséghez a lehető legközelebb ereszkedett, és a közel állók szinte meg tudták érinteni a szárnyát. A közel kétórás légiparádét követő jó hangulatot a Zanzibár, a Compact, Dj Alexia és Alexandra biztosította. A repülőnap a tavasszal újrainduló szatmárnémeti repülősklub és -iskola számára is toborzott érdeklődőket.
A szervezők elmondták, a pilótaképzések a 16–22 éves korosztály számára ingyenesek, az idősebbeknek azonban közel 5 ezer eurós tandíjat kell fizetniük. Az ország 15 repülősklubja közül egyébként a szatmári az egyetlen, amelyet közvetlenül támogat a megyei tanács, és amelynek füves és betonkifutója is van.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.