2010. május 03., 09:552010. május 03., 09:55
Az ókori Rómában – és a később erről szóló filmekben is – gyakori jelenet az amfiteátrum közepén hangzott el, amikor az életükért küzdő harcosok kivonultak az arénába. Az ellipszis alakú Colosseum színpadára – függöny hiányában – az aréna alól léptek ki. Az ötven méternél is magasabb, háromszintes amfiteátrum ugyanis a földszint alatt is folytatódott.
A Colosseumnak ezt a részét az ókorban is csak az itt dolgozók ismerték, később pedig kizárólag a régészek. A nagyközönség előtt eddig teljesen ismeretlen volt. A ma is a föld alatti meghúzódórendszer az a hely, ahol az előadáson fellépő gladiátorok, táncosok és állatok készültek. A színpad alatti szinteken öltözők, ketrecek, folyosók, díszletek, raktárak sorakoztak. Emelőszerkezeteket, süllyesztőket rejtett az alagsor, valamint csatornákat a vízzel megtöltött színpad kiürítésére.
Ezeken folyt el annak a 16 ezer vadállatnak a vére is, melyeket Traianus császár alatt, a Dacia meghódításakor hirdetett 120 napos ünneplésen gyilkoltak le a Colosseumban. Itt állandó volt a nedvesség, elviselhetetlen volt a szenvedő emberek, állatok szaga, fényt egyedül a fáklyák adtak. Miközben a nézőtéren tapsoltak, itt feszültség uralkodott: az előadás számait előkészítő rabszolgák ide-oda rohantak, a díszleteket cipelték, a láncra vert állatokat vezették, a gladiátorok pedig isteneikhez imádkoztak.
„Ez volt az igazi Colosseum, a fenti látvány előcsarnoka” – mutatta be a sajtónak a föld alatti labirintust az amfiteátrum régészeti igazgatója, Rossella Rea. A föld alatti Colosseumnak egyelőre az egyharmada lesz látogatható előzetes helyfoglalással, korlátozott létszámú csoportban, idegenvezetővel. A mostani földszintről üvegfalú lift viszi le a látogatókat hat méter mélyre. Az aréna alatt az ókori teherszállító liftek épségben megmaradt sínjei láthatók, a színpadra emelhető panelek tartóoszlopai, az a kapu, melyen keresztül a vízi csatában részt vevő hajókat tolták színpadra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.