Hirdetés

Kutyaszánhúzó versenyt szerveztek a hét végén a Gyilkos-tónál

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szánhúzó huskyk és malamutok elnyújtott vonítása, illetve a hajtók pattogó vezényszavai verték fel a hét végén a Gyilkostó üdülőtelep téli csendjét. A tó hófödte jegén vörös hálócsíkok jelezték a pályát, szélén pedig az eseménytől kissé távolabb a metsző hideg szél ellenére szurkolók népes tábora verte össze szaporán a bakancsát és kortyolgatta a meleg bort vagy teát.

Jánossy Alíz

2011. február 07., 09:322011. február 07., 09:32

Ez a kép fogadta azokat, akik szombaton a cudar időjárás ellenére úgy döntöttek, megnézik a Gyilkos-tónál első alkalommal szervezett kutyaszánhúzó versenyt.

A Forfun Egyesület, a gyergyószentmiklósi önkormányzat és az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) gyergyói fiókja által közösen szervezett versenyre 16 hajtó nevezett be, többségük több versenyszámban is indult, azaz rajthoz álltak két, négy, hat, nyolc és nyolcnál több kutya vontatta szánnal.

Az éppen nem versenyző szánhúzó munkakutyák is nagy érdeklődésnek örvendtek, hiszen a szelíd ebek többsége békésen tűrte a kíváncsiskodó gyerekek és felnőttek simogató ostromát. „Óriási kihívás, hiszen csak akkor mutatkozik siker, ha tökéletes az összhang a hajtó és a szán elé befogott kutyák között” – fejtette ki a Krónika kérdésére a kutyaszánhúzás lényegét a csíkszeredai Simon Attila hajtó, aki szerint az első versenyek általában senkinek nem hoznak sikert, hiszen idő kell ahhoz, hogy a hajtó és a kutyái egymáshoz csiszolódjanak. Kezdetben sok a csetlés-botlás, a kutyák sokszor értetlenül állnak a hajtó parancsszavai előtt, ugyanakkor a hajtónak is alaposan meg kell ismernie minden szánhúzó kutyája szokását és a különféle helyzetekben várható reakcióját. Rengeteg munkát igényel mindkét fél részéről, amíg sikerül kinevelni egy olyan kvalitásokkal rendelkező kutyát, mint Kira, a szánhúzó vezére, aki minden helyzetben hallgat gazdája szavára és példás  viselkedésével készteti munkára társait. 

A kutyaszánhúzásról mint sportágról egyébként 2004 óta lehet hallani Erdélyben, amikor a Forfun Egyesület Borszéken megszervezte az első kutyaszánhúzó versenyt – tudtuk meg Bodó Istvántól, az egyesület elnökétől. Mint mondta, a kutyaszánhúzás mint sportág Romániában még gyermekcipőben jár, ugyanis éppen most zajlik a sportág minisztériumi engedélyeztetése. Azt viszont egyértelműen sikerként könyveli el az elnök, hogy az egyesület négy hajtóját az idén meghívták a világbajnokságra. Romániában egyébként harmincra tehető a sportág művelőinek száma, egy hat-nyolc kutyából álló fogat fenntartási költsége meghaladja a 600 lejt havonta.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés