
Kutyaszánhúzó versenyt szervezett a hét végén Gyergyócsomafalván a helyi születésű, jelenleg a Beszterce megyei Óradna településen szolgáló Kis Attila plébános.
2015. január 11., 17:152015. január 11., 17:15
A másodízben megtartott rendezvény több mint húsz hajtója között ő maga is rajthoz állt szibériai husky kutyáival (képünkön). Gyakorlott versenyzőként teljesített fogata minden tagja, ami nem meglepő, hiszen hosszú kilométerek vannak már mögöttük.
Kiss Attila közel tíz éve űzi ezt a sportágat, folyamatosan dolgozik azon, hogy szánhúzó csapattársai és ő maga is jó formában legyenek. Ez eredményeikben mérhető le igazán, amikből kiemelkedőket szép számmal gyűjtöttek be itthon és határainkon túl is.
„Az ember Isten teremtménye, akárcsak a kutya. Kettőjük együttműködéséből jön létre ez a sportág, a terep pedig a gyönyörű természet – az ember gondolatai és érzései erre hangolódnak rá, fogathajtás közben a tájban gyönyörködhet, közelebb kerül Istenhez” – mondta.
Jó eredményekkel büszkélkedhet a 13 éves csomafalvi Baróti Nándor, aki egy éve próbálkozott először a kutyaszánhajtással, a Kiss Attilától kölcsön kapott két kutyával. Azóta már sajátjai az ebek, és még kettővel egészítette ki a csapatot. „A tavalyi csomafalvi versenyen indultam először. Természetesen edzettem, elsősorban futni kellett megtanulnom, mert ebből tornaórán utolsó voltam” – mesélte a fiú.
Számára a munka gyors eredményeket hozott, már tavaly első helyezést ért el egy Kolozsváron megszervezett versenyen és Magyarországról is kitűnő helyezésekkel tért haza. A tavaly novemberben megtartott Európa-bajnokságon a felnőttek versenyében a harmadik legjobb helyezést érte el, egyedüli 18 év alattiként pedig a junior bajnok címet hozta el.
„Hatalmas összhangnak kell lennie a szánhúzók minden tagja között. Ennek az összhangnak a megteremtése hosszú időbe telik, sokat kell edzeni, foglalkozni a kutyákkal. Nem elég csupán az edzés, a legfontosabb, hogy bizalom legyen kutya-kutya, és kutya-hajtó között” – mesélte Nándor.
A hétvégi versenyen huszonegy hajtó és több mint száz kutya állt a rajthoz. A Hargita megyeieken kívül az ország távolabbi vidékeiről, Bulgáriából és Magyarországról is érkeztek résztvevők. Idén hét hazai verseny szerepel a kutyafogathajtók naptárában. Ezek megrendezése természetesen nagyban függ a hóviszonyoktól. A csomafalvi volt az első, legközelebb pedig január 24-25-én Borszéken versenyeznek. A remények szerint nem marad el a gyilkostói verseny sem, erre februárben kerül sor.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!