
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 31., 10:342010. május 31., 10:34
Az alkotás, amelyet Kányádi Sándor költő álmodott meg földije és legfőbb írói példaképe, Benedek Elek emlékére, immár a harmadik a sorban. Az elmúlt évben Sopronban és Budapesten állítottak fel hasonló ivókutat, így tisztelegve a nagy mesemondó halálának 80. évfordulóján. Mindhárom alkotás erdélyi kősziklatömbből készült és ugyanazon motívumok díszítik.
Az udvarhelyi, közel 25 tonnás terméskövet a közeli Szeltersz völgyéből szállították a városi parkba, és Zavaczki Walter székelyudvarhelyi szobrászművész faragta ki. Bár az ötlet megálmodója, Kányádi Sándor nem lehetett jelen a leleplezésen, sokan megjelentek az ünnepi eseményen, s meg is ragadták az alkalmat, hogy elsők között oltsák szomjukat a kútnál.
„Elek apó kútja nem pusztán egy szabadtéri alkotás, amellyel a nagy mesemondó emléke előtt tisztelgünk, hanem gyakorlati haszna is van, hiszen a városi parkban áll, így az arra sétálók bármikor olthatják szomjukat a belőle csordogáló vízzel” – fejtette ki a nyitóünnepségen Bunta Levente polgármester. Az ivókút 3000 euróba került, az összeget a helyi önkormányzat állta.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.