
Többek között latin táncokat is láthat a közönség az Ifjúsági Karaván körútján
Fotó: Máthé Loránd / Besztercei Madisz / Facebook
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – tájékoztatta a Kolozsvári Rádiót Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
2025. július 15., 21:002025. július 15., 21:00
A fiatalokból álló csapat változatos programkínálattal várja a helybéli magyar közösségeket: gyerekfoglalkozásokkal, a színjátszócsoport előadásában klasszikus mesedarabokkal, zenés-táncos produkciókkal, valamint a korábbi évekből ismert humoros produkciókkal is visszatérnek a közönség elé.
Az Ifjúsági Karaván július 20-án, vasárnap rajtol Mezőveresegyházán, a záróműsort pedig július 26-án, szombaton Tacson tartják. A program során Veresházára, Tekére, Cegőtelkére, Szentmátéra, Sófalvára és Rettegre is ellátogatnak.
ezért fontosnak tartják, hogy a szórványban élő magyar közösségekhez is elvigyék a közös élményeket, népszerűsítve a hagyományokat, szokásokat – mondta a MADISZ elnöke.
A több mint húsz tagot számláló MADISZ – amely a besztercei magyar középiskolásokat, fiatalokat és egyetemistákat fogja össze – a világjárvány miatt félbeszakadt rendezvénysorozatot most éleszti újjá. Az Ifjúsági Karaván a szórakoztatáson túl kulturális küldetést is vállal a szórványmagyarság szolgálatában.
A részletes program itt böngészhető.

Idén nyáron is megrendezésre került a két egymást követő íjásztábor, melynek helyszíne a besztercei Schullerwald parkerdő volt. Az íjásztáborokat az 5–8, illetve a 9–11 éves korosztály számára szervezték meg.
Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.
A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!
Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.
A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.
Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.
Ritkán hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek egyszerűségük ellenére képesek változást hozni egy közösség életében. Borsaújfaluban egy ilyen példa hívta fel magára a figyelmet: a polgármester saját medencéjét bocsátotta a gyerekek rendelkezésére.
Május végén elárasztják az erdélyi piacokat a különböző cseresznyefajták, az igazi nyár közeledtét jelzik a fényes, bordó, piros vagy sárgás szemek.
szóljon hozzá!