
Fotó: Boda L. Gergely
Kiállítás nyílt a marosvásárhelyi vár múzeumépületében azokból a projektekből, amelyeket a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának diákjai készítettek és amelyek a római limes Maros megyei szakaszának ismertetését, népszerűsítését célozzák.
2015. április 22., 17:372015. április 22., 17:37
A tárlatot Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Pánczél Szilamér régész és Gaul Cicelle építész, egyetemi adjunktus nyitotta meg, ismertetve azokat a maketteket, amelyet az egyetemi hallgatók készítettek három témában.
A munkák a nyárádmenti kisvasút állomásépületéhez, a Mikháza feletti dombon található kilátóhoz, valamint a sóváradi katonai tábor bemutatásához kapcsolódnak. Mindhárom téma felkeltette az építészmérnök-hallgatók érdeklődését, az állomásépület a településnek a forgalomba való bekapcsolását szolgálná, a kilátóról a hely látványosságait tekinthetik meg az odalátogatók.
A harmadik téma tűnik a legnehezebbnek, Sóváradon ugyanis az egykori római tábor a jelenlegi falu alatt fekszik, a látogatót segíteni kell abban, hogy valamiképpen elképzelje azt – mondta Pánczél Szilamér. „A római kori építészet nem ellensége a nyárádmenti székely építészetnek, hozzátartozik a hely szelleméhez” – fogalmazott a régész.
A budapesti egyetemi hallgatók másodszor vesznek részt a programban, 2013-as projektjeiket a tavaly mutatták be a múzeumban. A tavalyi Tudományos Diákköri Konferencia nyertes tervét az idén szeretnék megépíteni Mikházán és az augusztus 8-i Római Fesztiválon felavatni – hangzott el a megnyitón. Annak idején a Római Birodalom elsősorban a saját lakóinak védelmére építette ki a hosszú, Európát átszelő limes szakaszt.
A Maros megyei múzeum több romániai, magyarországi és németországi intézmény részvételével kétéves Erasmus IP-program keretében Marosvécs, Mikháza és Sóvárad római erődjének területén, illetve a Maros megyei védelmi szakasz különböző pontjain folytatott kutatásokat 2013 és 2014 nyarán.
Az EU-s projektben három ország nyolc intézménye, berlini, kölni, erfurti, budapesti, pécsi és kolozsvári egyetemek 65 hallgatója és 32 szakembere vett részt. Az eredmények között ezernél több régészeti leletet tartanak számon, azon kívül több mappányi építészeti rajzot, alapos légi, geofizikai, építészeti, topográfiai felméréseket, korszerű tudományos kutatást végeztek a témában.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!