Hirdetés

Különleges oltárt fedeztek fel a régészek Angliában

Anglia északi részén különleges oltárt fedeztek fel a régészek: a masszív építményen egy anatóliai eredetű, a katonák körében igencsak népszerűnek számító istenség látható.

2009. július 31., 10:252009. július 31., 10:25

A másfél tonnás, 1,2 méter magas, gondosan kifaragott kőoltárt Vindolanda római erődjében fedezték fel, amelyet 122–130 között Hadrianus utasítására építettek. A védelmi vonal megalkotása során hasonló erősségeket emeltek Carlisle és Newcastle-on-Tyne között: az egyes épületeket fal kötötte össze, amelyet később az uralkodóról neveztek el. Andrew Birley régész elmondta, a fantasztikus oltárt az erődítmény északi kapujához közel fedezték fel, és annak egyik oldalán egy bikaháton ülő istenség látható, amely egyik kezében egy villámot, míg a másikban egy csatabárdot tart. Az égi nagyságot Jupiter Dolichenus néven ismerték, akit eredetileg Hadad vagy Teshab néven Doliche (a mai Duluk) városában imádtak, és féltek időjárással kapcsolatos szerepe miatt, majd az i.sz. 2. század elején harcos karaktere miatt lett népszerű Rómában. Az oltár egyik oldalán olvasható felirat azt is elárulja, hogy azt Sulpicius Pudens, a negyedik gall cohors prefektusa állíttatta. Birley szerint az i.sz. 3. században Pudens vezette Vindolanda erődjét és az oltárt valószínűleg egy fogadalma miatt állíttathatta: ez a szokás ugyanis – a feliratok alapján – gyakori volt a többi Dolichenus-szentély esetében is.

Birley szerint a mostani felfedezés azért is fontos, mert a rendelkezésünkre álló közel 300, a Római Birodalom különböző részeiből származó feliraton és szobron kívül semmilyen irodalmi forrással, leírással vagy utalással nem rendelkezünk a Dolichenus-kultusszal kapcsolatban. Vindolanda erődje egyébként a római megszállás egyik legfontosabb régészeti helyszíne lett: az ott talált leletek talán megmagyarázhatják, hogy miért és hogyan védekezhettek a rómaiak az észak felől érkező ellenség ellen.

Ebben segíthet az az 1500, 85 és 410 között készített táblácska, amely a katonai mindennapokat dokumentálta. Emellett az archeológusok találtak olyan leveleket is, amelyben a római katonák családjuktól kértek maguknak meleg ruhákat.
A jelenlegi ásatások szeptember közepéig tartanak majd, ám a régészek szerint még legalább egy évtizedig kutatnak majd az egykori erődben és környékén.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés