
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere átadja a tárca különdíját a szamosújvári CodoBanda tagjainak
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A Vasi Kislegényczéh nyerte a nézők szavazatai alapján a Fölszállott a páva gyerekévadát, amelynek döntőjét pénteken tartották.
2019. december 21., 00:102019. december 21., 00:10
2019. december 21., 00:152019. december 21., 00:15
A Duna Televízióban sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – a táncos szólisták és táncospárok, táncegyüttesek, énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok – mérték össze tudásukat. A zsűri értékelése alapján a táncos szólisták és táncospárok között Busai Bori és Makula Zoltán, a táncegyüttesek között a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek között a Szejke Barka Testvérpár, a hangszeres szólisták és zenekarok között pedig Csapodi Tádé lett a kategória győztese. Az énekes szólisták között jutott a döntőbe a körtvélyfájai (Maros megye) Szász Csanád László is.
Az MTI tájékoztatása szerint a döntő valamennyi résztvevőjének egymillió forintot ajánlott fel az OTP Bank. Emellett számos különdíjat is kiosztottak a műsor végén. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíjait Kásler Miklós miniszter adta át. Egymillió forintos különdíjat vehetett át a felvidéki Dernő községben élő Kristóf Áron táncos szólista, valamint a Szamosújváron tevékenykedő CodoBanda. A zenekart prímásukról, Codoba Florinról nevezték el; Molnár Ádám brácsán, Balla Péter bőgőn játszik. A zenészek felkészítői a szamosújvári Téka és a válaszúti Kallós Alapítványok keretében oktató népzenészek.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság nevében V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a Hungarikum Bizottság tagja szintén egymillió forintos különdíjat adott át a vajdasági Bodros Tamburazenekarnak. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója Maier Cseperkének adta át az intézmény különdíját, amely egy önálló koncert a Mesterek és tanítványok sorozatban. Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke 300 ezer forintos pénzjutalmat ajánlott fel a Dudás Lili és Kispál Domonkos, Hajdu-Németh Balázs és Ilona, Bistey Boglárka és Farkas Regő László táncospárnak, továbbá Baka Levente táncos szólistának.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Mint elhangzott, emellett az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület a műsorban bemutatkozott táncos párok és táncos szólisták számára lehetővé teszi, hogy az egyesület tehetséggondozó táborában térítésmentesen részt vehessenek 2020 júliusában. A nézők szavazatai alapján pedig 2019-ben a Vasi Kislegényczéh lett a közönség kedvence, a díjat Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója adta át. A műsorban ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemes című előadásából láthattak a nézők egy részletet.
A zsűri tagja volt Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész; Salamon Beáta előadóművész, népihegedű-tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját az idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezette.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!