Hirdetés

Külön zenei helyszínt kapnak az erdélyi előadók a VIBE Fesztiválon

Új, erdélyi előadókkal bővül a július 6–9. között első alkalommal szervezendő marosvásárhelyi VIBE Fesztivál koncertkínálata.

Bede Laura

2017. május 11., 08:092017. május 11., 08:09

A nemzetközi és magyarországi előadók mellett az erdélyi zenekarok és lemezlovasok is hangsúlyos szerepet kapnak a Maros-parti rendezvényen. A szervezők egy Alter Stage elnevezésű különhelyszínt hoznak létre a helyi zenekaroknak, elektronikus zenei alkotóknak, és DJ-knek.

Idézet
Célunk, hogy fellépési lehetőséget biztosítsunk azoknak az erdélyi előadóművészeknek, akik olyan műfajokban alkotnak, amelyek manapság nem kapnak elegendő figyelmet

– mint például a drum & bass, breakbeat, UK garage, illetve a minőségi house és techno. Itt olyan műfajokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, amelyekkel nem találkoznak nap mint nap, másrészt pedig a különszínpaddal bulizási helyszínt biztosíthatunk azok számára is, akik zeneileg nem a tömegízlést követik” – mondta Dobricza Szabolcs, az Alter Stage menedzsere.

Hirdetés

Az erdélyi fellépők listáján szerepel: Koszika & The HotShots, Moonfellas, Dreamland Resi­dents, Palma Hills, Mary Grace, The Pinwheels, Vecker, sZempöl, Friday Rehab, No Sugar, Massive Fluo, DJ Detour, Grid, DJ Shiver, Dj Jumbo and MC Killamen, rgdn, Ruffie, Buff, Dodo, Vekt!, Ugly Astronaut, quidbop, Kvark, Lohn Jennon, Beast, küb_beat.

A helyi előadók közül néhányan az Alter Stage-en lépnek fel, mások a nagy- vagy a kisszínpadon, illetve a Party Arénában kapnak fellépési lehetőséget. Az erdélyi együttesek közül többen a nagyszínpad programját gazdagítják. A Koszika & The HotShots sokszínű zenei világával varázsolja el a hallgatóit.

Ők a multikulturalitás és interkulturalitás hírnökei is, mert koncertjeiken minimum négy nyelven hangzanak el dalok,

valamint szeretnek feldolgozásokat is játszani. A helyi együttesek sorát erősíti az egyedi balkán-teatro-diszkó stílusú zenét játszó sZempöl Offchestra. A sepsiszentgyörgyi banda játékos és különleges zenei kínálatát fokozzák a vizuális effektusok, így nyújtva teljes koncertélményt a fesztiválozóknak.

A bejelentett nemzetközi előadók (Borgore, Pendulum DJ Set & Verse) és magyarországi fellépők (Chris Lawyer, Jumo Daddy, Sterbinszky) mellett a Party Arénában hallgathatjuk majd a hazai Massive Fluo és Grid zenééjét, de fellép DJ Detour és a már legtöbbek által ismert DJ Shiver is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés