Hirdetés

Külföldi közönségkedvencek a kolozsvári Untold fesztiválon

•  Fotó: Untold

Fotó: Untold

Első alkalommal lép fel a kolozsvári Untold fesztivál nagyszínpadán a The Chainsmokers. A Grammy-díjas amerikai lemezlovas duót Alex Pall és Andrew Taggart alkotja, akik a – jelenleg több mint kétmilliárdos nézettségű – Closer című dallal váltak ismertté.

Krónika

2018. március 28., 08:222018. március 28., 08:22

A brit Coldplay zenekarral közösen előadott Something just like this című daluk már a megjelenés napján világrekordot döntött: több mint kilenc millióan hallgatták meg – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Szintén először látogat a kincses városba Jason Derulo amerikai pop, R&B és dance énekes, dalszövegíró,

Hirdetés

aki 17 éves kora óta tevékenykedik a zeneiparban, de csak 2009-ben adta ki az első kislemezét, a Whatcha Sayt, amely meghozta neki a világsikert. Azóta több mint 30 millió kislemezt adott el világszerte, olyan dalokat beleértve, mint a Talk Dirty, The Other Side, Ridin' Solo, In My Head, vagy a Wiggle. Legutóbbi albuma 2016-ban jelent meg Platinium Hits címmel. A nagyszínpadon mutatkozik be továbbá KSHMR angol DJ és Danny Avila spanyol lemezlovas.

Az augusztus 2–5. között szervezett elektronikus zenei rendezvény visszatérő fellépői között szerepel a holland Tiësto, a világ egyik vezető lemezlovasa, Don Diablo, Tujamo és Fedde Le Grand.

A szervezők korábban már bejelentették, hogy a nagyszínpadon fellép Kygo, Diplo, Alesso, The Prodigy. A Galaxy színpadon Solomun, Nina Kraviz és Loco Dice lép fel, az Alchemy színpadra pedig hazai és külföldi fellépőket várnak: Andy C, Dub FX, Flux Pavilion, Modestep, Noisia DJ set, Pendulum DJ set és Wilkinson DJ set.

Az új neveken kívül a régi, nagy népszerűségnek örvendő fellépőket is ismertették: Armin Van Buuren, Afrojack, Dimitri Vegas & Like Mike és Steve Aoki. A szervezők azt is bejelentették, hogy eddig 35 ezer rajongó vásárolt négynapos fesztiválbérletet, amely jelenleg 549 lejbe (plusz illetékek) kerül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés