
Fotó: A FUNKorporation Facebook-oldala
Egy teherszállító mikrobusz szombaton halálra gázolta Feketetón Szántó Lórándot, a kolozsvári FUNKorporation zenekar 28 éves basszusgitárosát.
2017. május 21., 13:032017. május 21., 13:03
2017. május 21., 13:052017. május 21., 13:05
A Ziarulclujean.ro portál beszámolója szerint az együttes tagjai Nagyváradról a kincses város felé tartottak, a Kolozs megyei Feketetón pedig egy parkolóban – a rendőrség előtt – megálltak, hogy pihenőt tartsanak. Azonban nem sokkal azután, hogy kiszálltak járművükből, egy teherszállító mikrobusz letért az útról, és halálra gázolta a zenekar basszusgitárosát, egyik társát pedig megsebesítette.
A Ziarulclujean.ro szerint a kisteherautó 46 éves, Gorj megyei sofőrje valószínűleg elaludt a volánnál, ugyanis a helyszínen nem találtak féknyomokat. A gépjárművezető ellen bűnvádi eljárás indult gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés gyanújával.
„Hatalmas fájdalommal közöljük, hogy 2017. május 20-án, szeretett basszusgitárosunk, Szántó Lóránd tragikus közúti balesetben elhunyt. Nincsenek szavak...” – közölte szombaton Facebook-oldalán a FUNKorporation zenekar. A több stílusban is játszó bandát közösségi oldaluk szerint 2012-ben alapította többek között Szántó Lóránd, aki Horváth Hannah, Székely Erika, Halmen Jozsó, Sándor Lackó, Túrós Tommy és Bajusz Gábor társaságában zenélt a FUNKorporation együttesben.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!