Hirdetés

Közösségépítő népzene – a szamosújvári Ördöngös zenekar buzai népdalokkal készül a Fölszállott a páva döntőjére

•  Fotó: MTVA

Fotó: MTVA

A szamosújvári Ördöngös zenekar egyedi produkcióját is megtekinthetik a nézők a Fölszállott a páva magyarországi tehetségkutató műsor pénteki döntőjében. A felkészülésről, a népzene jelentőségéről Szabó Boglárka, a zenekar énekese mesélt lapunknak.

Bede Laura

2017. december 28., 15:232017. december 28., 15:23

2017. december 28., 15:292017. december 28., 15:29

– A Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban már kétszer is megmutattátok tehetségeteket. Mikor kezdtetek el népzenéléssel foglalkozni?

– A szamosújvári Téka Alapítványnak köszönhetően megtanultunk hegedülni, énekelni, néptáncolni, és a hajnalig tartó mulatságok, táncházak még jobban összekovácsoltak bennünket. Egyre többet zenéltünk együtt, és két éve létrehoztuk a zenekart, amely a jelenlegi felállás szerint hat tagból áll: Miklósi Hunor és Szabó Bence prímások, Szigeti Nimród Szilamér és Filep Zoltán Balázs brácsások, Szabó Szilárd Sándor nagybőgős, én pedig énekelek.

Hirdetés

– A zenekar bemutatkozó szövegében mottóként kiemeltétek, hogy „csak akkor működhet jól egy közösség, ha tagjai össze vannak hangolva”. Mennyire fontos a zenélésben vagy fellépéskor, hogy jól ismerjétek egymást?

– Mi gyerekkorunk óta ismerjük egymást, együtt nőttünk fel Szamosújváron, kivéve Nimródot, mert őt a kalotaszentkirályi és válaszúti népzene- és nép­tánc­táborban ismertük meg körülbelül nyolc éve. A zenekar legtöbb tagja ugyanabba az iskolába jár, sőt páran ugyanabba az osztályba is – szerintem ez sokat számít és segít a közös munkában.

Idézet
A Fölszállott a pávába egyrészt azért jelentkeztünk, hogy legyen nyomós okunk a rendszeres próbákra.

A műsor kezdete óta sokkal többet gyakorolunk, de előtte is elég sokat járunk be a Tékába esténként vagy délutánonként, amikor lejárt a tanítási idő.

– Hogyan készültetek fel az elő- és középdöntőre, ki segített a produkciókban?

– Mindkét fellépéskor szakmai segítséget kaptunk többek között a Harmadik zenekar tagjaitól, Kisfaludi Attilától, Fodor Róberttől és Fodor Ágnestől, valamint Szép Noémi Kriszta énektanárnő is hozzájárult a sikerünkhöz. A tehetségkutató műsorban minden versenyző kap egy mentort, nekünk Porteleki László, a Muzsikás zenekar egyik prímása segített a felkészülésben.

Idézet
Mi választhattuk ki a dalokat, amelyeket előadtunk, de persze meghallgattuk, és megfogadtuk tapasztalt művészek tanácsait.

Az elődöntőben ördöngösfüzesi muzsikát adtunk elő, a középdöntőben pedig kalotaszegi lakodalmassal léptünk fel.

– Milyen visszajelzést, kritikát kaptatok a zsűri részéről?

– Az elő- és középdöntőben is pozitív kritikát kaptunk a zsűritől, kevés negatív megjegyzésük volt, és szerintem azt is inkább csak tanácsként mondták. Úgy éreztük, hogy ez építő jellegű kritika, amellyel a zsűritagok arra próbálták felhívni a figyelmünket, hogy miben kellene javítani, hogy a következő alkalommal még jobb legyen a produkciónk – a zsűritagok főként technikai finomításokat javasoltak.

– Milyen műsorszámmal, illetve érzéssel álltok a döntő színpadára?

– A döntőben a Mezőségre „jövünk vissza”, mert ez az, amit jobban szeretünk és lényegében itt élünk, ezért egy buzai összeállítást adunk elő. Reménykedünk, de kicsit izgulunk is, bár nem jobban, mint eddig.

Idézet
Ha nem nyerünk, akkor is hatalmas élmény és emlék marad a pávás szereplésünk. Bízunk a zsűriben és a nézőkben.

– Szakmai téren hogyan folytatnátok a munkát, ha megnyernétek a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor kétmillió forintos nyereményét?

– Ezt már sokan kérdezték, de mindig ugyanazzal a válasszal szolgáltam:

Idézet
azt hiszem, az a legfontosabb, hogy megmaradjunk ugyanolyan embereknek, mint amilyenek most vagyunk.

Szerintem ilyenkor az alázat az első szempont, mert ha visszajövünk az iskolába, ugyanúgy kell tanulnunk, mint eddig, és ugyanazok az emberek maradunk, amellett, hogy tapasztalattal gazdagodtunk, és megéltünk olyan dolgokat, amelyeket nem mindenki élhet meg.

– A zenekar tagjaival milyen hosszú távú célokat tűztetek ki magatok elé?

– Szerintem hosszú távon is az a legfontosabb, hogy megmaradjunk egymásnak, mert ahogy a mottónkban is szerepel, csak összehangolva működhet jól egy közösség.

Idézet
Akár nyerünk, akár veszítünk, sem a kudarc, sem az élmény nem kellene szétszakítson minket.

Az együttes tagjainak a zene a legfontosabb, és én úgy gondolom, hogy ezzel szeretnénk foglalkozni a jövőben is, csak magasabb szinten, jobban odafigyelve a hibáinkra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés