
A marosvásárhelyi VIBE és a gernyeszegi Awake szervezői úgy döntöttek, hogy közös belépővel lepik meg a fesztiválkedvelőket. A két Maros megyei rendezvényre szóló bérletet 260 lejért lehet megvásárolni.
2017. június 27., 17:122017. június 27., 17:12
A VIBE Fesztivál július 6–9. között vár mindenkit a Maros-parta, a most bejelentett Double Pass birtokosai a Teleki-kastély területén megszervezett Awake-en zárhatják majd a nyarat szeptember 1–3. között.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödhetne, és látható, hozzáférhető programok várnák mind a helyieket, mind a városba látogatókat.
Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – részletezte Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója elmondta, szeretnének minél több fiatalt arra biztatni, hogy megismerje a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös céljuk: a zenekedvelő közösséget élőzenés események irányába csábítani, a fesztiválokra vonzani.
A két, első alkalommal rendezendő fesztivál az élőzene-kedvelő Maros megyei közönség igényét igyekszik kielégíteni, illetve a máshonnan idelátogatók is vonzó turisztikai célpontként tekinthetnek Marosvásárhelyre és Maros megye szépségeire.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!