
„Az értékszüret" mottó mögé felsorakoztak a támogatók, sikerült letisztult, közönségbarát és közösségépítő városnapokat szervezni – jelentette ki Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a múlt héten lezajlott Őszi Sokadalom kiértékelő sajtótájékoztatóján.
2013. szeptember 06., 07:452013. szeptember 06., 07:45
Nőtt a látogatók és a vásárosok száma is az idei városünnepen, a hagyományos termék- és őszi vásárt már pénteken anynyian látogatták, mint tavaly a vasárnapi napon – mondta el Ménessy Kinga főszervező. Ötven százalékkal nőtt a kiállítók és termelők száma is, hiszen tavaly nyolcvanan jelentkeztek, idén több mint százhúsz eladó kínálta portékáját a Gábor Áron téren.
A Visit Kézdivásárhely oldalon indított Kézdivásárhely, én így szeretnélek! elnevezésű közvéleménykutatás során a harminchat legjobb javaslat került ki a Gábor Áron tér pavilonjába. Elhangzott, a szervezőcsapat idén külön figyelmet fordított arra, hogy a főtér képe szép legyen, így szerepet kaptak a színes farönkökből és szalmabálákból készült ülőalkalmatosságok, és nagyon látogatott volt a pihenősátor is, ahol családok, nyugdíjasok és baráti társaságok pihentek meg a hétvége folyamán.
Számítások szerint vasárnap délután és este voltak kint a legtöbben a városünnepen, a legtöbbeket vonzó Nagy Feró és a Beatrice fellépése volt, őket követi a Hooligans, a dobogó harmadik helyét pedig a Piramis, Baricz Gergő és zenekara, valamint László Attila kaphatná – summázott a főszervező. A legtöbb viszszajelzés a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalről érkezett, a közönség nagyon pozitívan értékelte az előadást, és ezt érezte a leginkább magáénak.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!