
Fotó: Facebook/Nemzeti Vágta
A Nemzeti Vágta is rendhagyó lesz idén, a versenyt a járványhelyzet miatt a szervezők közönség nélkül rendezik meg a hétvégén a Hősök terén.
2020. október 09., 17:012020. október 09., 17:01
Az eseményről ugyanakkor nem maradnak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió élő közvetítésben számol be a futamokról. A koronavírus-járvány miatt idén nem lesznek lelátók, kizárólag a Hősök terén lesz az esemény, a szokásos pálya vonalvezetése mellett, mondta el Ladányi Kovács Zoltán, a Lovasshow kft. ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Hozzátette:
Ladányi Kovács Zoltán szerint a sok esélyes miatt nagyon izgalmasnak ígérkezik a verseny: 12 olyan lovas van, aki bejuthat a középfutamokba, és mindössze csak öt mehet közülük a döntőbe.
amelyen különleges régi szkíta harci szekeret mintázó kocsik indulnak, ismertette a programot Ladányi Kovács Zoltán. Hozzátette: a Nemzeti Vágtán, amellyel a szervezők gróf Andrássy Gyula előtt tisztelegnek, idén is megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő Kishuszár Vágtát.
A kétnapos eseményt a www.mediaklikk.hu oldalon követhetik a nézők, ezenkívül a Duna televízió vasárnap 2,5 órás élő közvetítésben számol be a döntőkről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.
Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.
A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.
szóljon hozzá!