
2010. január 12., 10:192010. január 12., 10:19
James Cameron rekordbevételeket produkáló alkotása nyomán újra piacra tervezik dobni egyebek mellett a Csillagok háborúja és A gyűrűk ura-trilógia 3D-technikával feljavított verzióját.
Az Avatar három hét alatt több mint 1,14 milliárd dollár bevételt hozott világszerte a mozikban; ezzel minden idők második legsikeresebb filmjévé vált, csak a szintén Cameron által rendezett 1997-es Titanic előzi meg. Egyébként a negyedik hétvégén sem lehetett elvenni James Cameron kék bennszülötteitől, a Na’viktól a pálmát, az idegen bolygón játszódó 3D-s produkció összbevétele elérte az 1,34 milliárd dollárt, ezzel átvette A Gyűrűk Ura – A király visszatér helyét a bevételi örökranglistán, és másodikként felzárkózott Cameron korábbi, Titanic című filmje mögé.
A hétvégi jegyeladások alapján az észak-amerikai piacon a Sherlock Holmes szerezte meg a második helyet 16,6 millió dollárral. Szakértők azt jósolják, hogy öt éven belül a háromdimenziós technológia válik uralkodóvá a multiplex mozikban. Ezt ahhoz a drámai váltáshoz hasonlítják, mint amikor a hangos mozik leváltották a némafilmeket a 20. század elején. Egy-egy régi filmsiker 3D-technológiával történő utángyártása mindössze néhány hónapba telik; szoftveres úton módosítják a film digitális kópiáját. Peter Jackson A gyűrűk ura rendezője korábban közölte: akkor adják ki a háromdimenziós változatot, ha az Avatar sikerei meggyőzik a mozikat a 3D-vetítők bevezetéséről.
A rendező egyéb tervei miatt a trilógia első része, A gyűrű szövetsége 3D-verziója 2012 karácsonyára készülhet el. A Csillagok háborúja esetében – amelyet George Lucas rendező 1976-ban 13 millió dollárért forgatott, és 1997-ben, majd 2004-ben speciális effektusokkal javított fel – 10 millió dollárba fog kerülni a 3D-látványvilág megteremtése.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.