
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának előmozdításáért – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített első globális jelentésében.
2022. október 22., 11:102022. október 22., 11:10
A szervezet számításai szerint évente globálisan mintegy 27 milliárd dolláros egészségügyi kiadással járhat az, ha az emberek nem kezdenek el sürgősen többet sportolni, azaz nem veszik elejét annak, hogy különböző egészégügyi problémáik alakuljanak ki – idézte a jelentést a brit The Guardian online kiadása.
Kiemelték: bár világos, hogy a rendszeres testmozgás 20-30 százalékkal csökkenti a korai halálozások kockázatát, nagyon kevés előrelépés történt a világban azért, hogy az emberek többet sportoljanak, a tapasztalatok szerint az erre irányuló kormányzati intézkedések lassúak és felemásak voltak.
A WHO szakértői felhívták a figyelmet, hogy a kormányzati tétlenségnek az a következménye, hogy a már eleve feszített körülmények között működő egészségügyi rendszerekre ma is rengeteg olyan megbetegedés terhe nehezedik, amelyek megelőzhetők lettek volna, és ez a trend a jövőben még inkább megerősödik.
ide tartozik elsősorban a magas vérnyomás és a depresszió, valamint a 2-es típusú cukorbetegség, a sztrók, a demencia és bizonyos rákos megbetegedések. A világon az összes szív- és érrendszeri megbetegedés, valamint a demenciás és depressziós esetek kialakulásának nagyjából 7-8 százalékát lehetne megelőzni, ha az emberek aktívabb életmódot folytatnának.
Az előrejelzések szerint ezeknek az új eseteknek több mint 40 százaléka alacsonyabb jövedelmű országokban – Kenyában, Indiában, Bangladesben – fog bekövetkezni. A WHO 194 országot vizsgált, és arra jutott, hogy ezeknek kevesebb mint a fele dolgozott ki politikát az emberek fizikai aktivitásának előmozdítására, és még ahol létezik is ilyen elképzelés, ott is az esetek kevesebb mint 40 százalékában működik ténylegesen a stratégia.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hangsúlyozta: fontos lenne, hogy az országok hozzanak olyan intézkedéseket, amelyekkel elősegítik, hogy az emberek többet sportoljanak, gyalogoljanak, biciklizzenek, és ezzel csökkenjek az egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomás.
Ez nemcsak az egyénekre nézve jelent hatalmas előnyöket, hanem a társadalmak és gazdaságok állapotára is jótékony hatással lenne – húzta alá a főigazgató.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!