Hirdetés

Koronavírus: lemondtak egy erdélyi fesztivált, több zenei rendezvényt elhalasztanak

•  Fotó: Facebook/Awake

Fotó: Facebook/Awake

Elmarad a gernyeszegi Awake fesztivál, a torockói Double Rise fesztivált és a kolozsvári Jazz in the Park nemzetközi versenyét pedig későbbi időpontban szervezik meg a koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése érdekében.

Bede Laura

2020. március 21., 10:252020. március 21., 10:25

„Mérhetetlen sajnálattal közöljük, hogy az Awake fesztivál 2020-as kiadását nem szervezzük meg. Ezt a fájdalmas döntést a jelenlegi hazai és nemzetközi állapot hosszadalmas vizsgálata után hoztuk meg” – nyilatkozta pénteken Laura Coroianu fesztiváligazgató. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint kihívást jelentett a szervezőcsapatot úgy koordinálni, hogy nem találkoznak egymással, mert elővigyázatosságból otthonról dolgoznak. Mint írták, a jegyeladások megcsappanásával is számolniuk kellett, valamint azzal, hogy koncerteket és egész turnékat mondtak le a zenekarok a koronavírus-fertőzés miatt.

Mindezt figyelembe véve úgy döntöttek, hogy az emberek biztonságát mindenek felé helyezik, és lemondják az idei fesztivált, amelynek már negyedik éve a gernyeszegi Teleki-kastély adott volna otthont, augusztus 14–16. között.

Hirdetés

Fesztiválozóik figyelmét felhívták arra is, hogy a megvásárolt jegyek érvényesek lesznek jövő évben, viszont igény szerint a belépők árát visszaadják.

Ugyanebből a megfontolásból a torockói Double Rise szervezői a fesztivál időpontjának elhalasztása mellett döntöttek. „Drága Napfelkelők! Az elmúlt hetek eseményei csapatunkat is váratlanul érték. A jelenleg kialakult helyzet hosszas mérlegelése után komoly döntést hoztunk. Jelenlegi állás szerint fesztiválunkat az eredeti időpontban valószínűleg nem tudnánk megrendezni, ezért az ötödik, jubileumi Double Rise fesztivált a megszokottól eltérő dátumon, augusztus 12–15. között szervezzük meg” – olvasható a rendezvény Facebook-oldalán. Mint közölték,

az idei fellépőket az átszervezés miatt később jelentik be, az eddig vásárolt bérletek pedig természetesen az új dátumra is érvényesek.

„Szeretnénk veletek együtt ünnepelni az ötödik dupla napfelkelést, ezért most arra kérünk titeket, hogy vigyázzatok magatokra és egymásra, tartsátok be a központi rendelkezéseket! Mossatok kezet, ne koslassatok, és készüljetek a nyárra!” – hangsúlyozzák az óvintézkedések fontosságát a szervezők.

A kolozsvári Jazz in the Park szervezői szintén halasztás mellett döntöttek: nemzetközi versenyük időpontját május 1–3-ról áttették június 25–28.-ra, tehát a kincses városi fesztivál keretében szervezik majd.

A fertőzés romániai és európai terjedésének függvényében a teljes Jazz in the Park őszi időpontban (szeptember 10–13. között) való szervezését is számításba veszik.

Az európai szinten legjobb kis fesztivál címet nemrég elnyert rendezvény nyolcadik kiadásán országos premierkoncertekkel várják az érdeklődőket: színpadra lép Kamasi Washington, Anna Calvi és Cécile McLorin Salvant. A további fellépők között szerepel az izraeli Tatran együttes, a törökországi Bariș Demirel, a hazai zenészek: Arcuș Trio, Bogdan Vaida, Teodor Pop, The Mono Jacks. A szervezők tájékoztatása szerint az előadók listája bővül majd a Jazz in the Park nemzetközi verseny győztes csapataival, illetve további hazai és külföldi jazzművészekkel. A megmérettetés keretében 136 együttesből választották ki a legjobb 18-at, 12 országból: Bulgária, Svájc, Csehország, Spanyolország, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Szerbia, Ukrajna és Románia.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés