Könyvet írt családja történetéről Sigmond Eliz marosvásárhelyi jelmezkészítő

Ha csak azt kellene tudni a marosvásárhelyi nyugdíjas hölgyről, Sigmond Elizről, hogy tömbházlakása átjáróház, mert sok magyar és román óvodásnak és iskolásnak gyárt jelmezeket farsangkor, iskolaünnepségekre, valamint azt, hogy könyvet írt családjáról, már akkor is érdemes lenne írni róla. Ráadásul annak a Luka Lászlónak az unokahúgáról van szó, aki a Petru Groza-kormány pénzügyminisztere volt. A Szépapáktól unokákig című kötet (alcím: Mozaikkockák egy erdélyi család történetéhez) kiadója a bevezetőben megjegyzi: Luka László volt kommunista politikus szerepe és tevékenysége még nem eléggé tisztázott, és az unokahúg azokról a családi emlékekről lebbenti fel a fátylat, amelyek hozzájárulhatnak egy történészi elemzéshez, értékeléshez. A kötetet a szerző szülőfalujában, a Kovászna megyei Lemhényben mutatták be nemrég. A család legtöbb tagja ugyanis Lemhényben és Szentkatolnán élte le életét. 

Jelmezkavalkád

Sigmond Elizről 2005-ben írtam először, akkor farsang küszöbén jártam nála. Alig tudtunk néhány percet szakítani a csevegésre, mert egymásnak adták a kilincset a jelmezekért érkező gyerekek, a szülők pedig aggódva érdeklődtek: elkészült-e már a mókás maskara. Bár tanítónői oklevele van, Eliz csak két évig tanított – helyettesítőként, aztán gyári munkásként dolgozott egy bukaresti készruhagyárban. Miután Marosvásárhelyre költözött, 27 éven át, nyugdíjazásáig a bábszínházban dolgozott: előbb műsorfüzeteket, plakátokat készített, majd elleste a szakemberektől a bábkészítés mesterségét. Miután nyugdíjba vonult, kérték, hogy szerezzen a bábszínházból jelmezeket a gyerekek számára. Ez adta az ötletet, hogy maga kezdjen bele a jelmezkészítésbe. Néhány éve a jelmezeket, maszkokat, kalapokat, egyéb kellékeket kiállította a Marosvásárhelyi Napok alkalmával, azóta egyre-másra születnek a kosztümök. 

Családtörténetnél értékesebb

Ezelőtt három és fél évvel azzal váltam el Eliztől, hogy majd ha megjelenik a családregény, amelyhez több mint húsz éve gyűjti az anyagot, elbeszélgetünk. A rengeteg feljegyzést és fényképet volt bábszínházi kollégája, Krón Ernő bekötötte – nyolc vaskos kötet lett belőlük. A hatalmas adathalmazból született meg az, a fotókkal gazdagon illusztrált, 270 oldalas könyv, amelyet a Mentor Kiadó jelentetett meg idén szeptemberben. A Mentor szerkesztői szerint a kézirat értékesebb, mint egy egyszerű családtörténet, ezért láthatott napvilágot részben a szerző saját költségén, részben a Communitas Alapítvány támogatásával. Bár Eliz korábban nem írt, úgy érezte, tartozik a családjának azzal, hogy megpróbálja felgöngyölíteni, hogy ki is volt Luka László, akiről nagyon kevés írásos dokumentum maradt fenn. Részben azért fogott gyűjtőmunkába, hogy a fel nem jegyzett, de a családtagoktól összegyűjtött, hiteles mozzanatok is fennmaradjanak az utókor számára. 

Utolsó mozzanat

A könyv talán egyik legfigyelemreméltóbb története Luka László, egy ideig pénzügyi miniszterként is dolgozó, de 1952-ben koholt vádak alapján letartóztatott és bebörtönzött kommunista politikus kivégzéséhez kapcsolódik. \"Kiderült, nem igaz, hogy öngyilkos lett a magánzárkájában, hanem lelőtték az enyedi börtönudvaron\" mesélte az unokahúg. \"Szászrégenben él egy férfi, aki állítása szerint maga is lőtt akkor, amikor Lukát több társával a börtönudvarra terelték, majd kivégezték\" - magyarázza Sigmond Eliz. Luka László 1919 után, alig huszonegy évesen csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. Szakszervezeti vezetőként és baloldali aktivistaként emiatt több ízben letartóztatták, illetve bebörtönözték a királyi Romániában. 1940 után a Szovjetunióban tevékenykedett, ahol az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság képviselője lett a Legfelsőbb Szovjetben. Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően tért haza Romániába, ahol nevét románosítva Vasile Lucára változtatta, és a kommunista hatalomátvételt követően miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter lett. A pénzügyi reform bevezetésének akadályoztatása és a pártvonaltól való elhajlás vádjával, de tulajdonképpen a Román (Kommunista) Munkáspárton belüli véres leszámolások keretében Ana Pauker és Teohari Georgescu kommunista politikusokkal együtt 1952 tavaszán minden tisztségétől megfosztották, letartóztatták, és a pártból kizárták, majd 1954 októberében halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Luka 1963. július 23-án halt meg a nagyenyedi börtönben, Nicolae Ceauşescu 1968-ban rehabilitálta Lukát, Paukert és Georgescut. Sigmond Eliz úgy tudja: \"Az 1968-as perújrafelvétel idején exhumálták a börtönudvaron elásott holttestét. Az sem igaz, amit korábban hallottunk, hogy tömegsírba temették. Külön hantolták el, arccal lefelé, mert az volt a szokás a kommunistáknál, hogy ha valaki kegyvesztett lett, arccal lefelé temették el. Luka Lászlónak nem volt saját gyereke, de második feleségével öt árva, nehéz sorsú, illetve rokon gyereket fogadtak örökbe. Ez a fiú 1968-ban 17 éves volt. Őt hívták az exhumáláshoz. Ez öt évvel a kivégzés után történt. Tőle tudom, hogy nagybátyámat tarkón lőtték. Az exhumálás és kivizsgálás után elhamvasztották a holttestet, és a hamvakat előbb a pártmauzóleumban őrizték, majd a legutóbbi rendszerváltás után üzenték a fiúnak, hogy vegye magához az urnát.\"  

A könyv központi alakja  a nagymama

Eliz asszony érdekes mozzanatokat mesélt még a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem létrehozásáról, Luka László ebben betöltött szerepéről, a második világháborúban korábban a magyar hadseregben szolgáló, de az értelmetlen harcot nem folytatva otthonaikba gyakorlatilag hazaszökő székelyeknek az 1944 őszén a haláltáborként elhíresült barcaföldvári internáló lágerbe való hurcolásáról (deportálásáról). Állítja: sokak életét Luka László mentette meg. Eliz asszony úgy véli, bár nagyon fontos volt számára, hogy híres nagybátyja életének mozzanatait kutassa, a nyilvánosság elé tárja, kötetének mégsem ő a központi alakja, hanem a rendíthetetlen, mindenkire odafigyelő nagymamája: az 1872-ben született Serényi Amália, ezért került ő és harmadik férje a könyvborítóra. A családba tartozott egyébként Bálint Gábor orientalista tudós is. Eliz aszszony marosvásárhelyi kétszobás lakása a történészek számára valóságos kincsestár. Nem csoda, hogy Stefano Bottoni történész -  akinek Sztálin a székelyek között címmel idén augusztusban jelent meg könyve a Magyar Autonóm Tartomány 1952 és 1960 közötti történetéről - többször járt nála, és felhasználta a tőle szerzett információkat.