
Folytatódik a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) koncertsorozat és adománygyűjtés a Magyarország határain kívüli magyar településeken.
2015. október 18., 18:452015. október 18., 18:45
Október 18-án Magyarkanizsán, 24-én Nagyváradon lesz rendezvény, a záró gálát pedig november 8-án tartják a Pesti Vigadóban.
Mindhárom eseményen fellép Agócs Gergely és Agócs Julianna. A további produkciók sorában szerepel a Sebő együttes, Bakos Árpád és az Ethnokor, Kacsó Hanga Borbála, Pál István „Szalonna” és Bandája, a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Borzsavári Népzenekar – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Nagyváradon a már említett vendégelőadók mellett a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Soroglya Zenekar is fellép.
A Stereo Kft. és a Periferic Records 2001 óta szervezi a Határon Túli Magyarok Zenéje koncerteket, amelyek 2008-tól Kárpát-medencei Magyarok Zenéje néven zajlanak. Bartók és Kodály nyomdokait követve úgy gondoljuk, hogy a népzenének, világzenének is ott a helye a színházakban, fényes hangversenytermekben – mondta Böszörményi Gergely koncertigazgató, kiadó korábban az MTI-nek.
Az idei koncertsorozat szeptember 9-én indult a kárpátaljai Visken, a második helyszín 30-án a muravidéki Lendva, a harmadik október 7-én a felvidéki Dunaszerdahely volt. Az október 18-i magyarkanizsai állomást a 24-i nagyváradi állomás követi, végül november 8-án 17 órától a Pesti Vigadó dísztermében tartják a budapesti gálát. Ezen beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, fellép Agócs Gergely, Agócs Julianna, Kacsó Hanga Borbála, a Borzsavári Népzenekar, Bakos Árpád és az Ethnokor, valamint Pál István Szalonna és Bandája. A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, az egyházi védnök Szabó István református püspök.
„Fontosnak tartjuk azt a szolgálatot és missziót, amelynek eredményeként a Kárpát-medencében élő magyar közösségek és nemzetiségek egymással békében, harmóniában élhetnek. Ehhez egymás kultúrájának, hagyományainak és szokásainak megismerése, valamint kulturális kapcsolataink javítása és bővítése elengedhetetlen feltétel” – fogalmazott korábban Böszörményi Gergely.
A szervezők az elmúlt évek során mintegy 18 millió forint értékben adományoztak CD-ket határon túli városok könyvtárainak. Az idei, mintegy 2,5 millió forint értékű CD-adományt a Pesti Vigadóban adják át a határon túli városok könyvtárainak, az összegyűlt pénzadományt pedig Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspöknek. Az eddigi három idei koncerten mintegy 420 ezer forint gyűlt össze.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!