Hirdetés

Komplex: zene és színház egy helyen

Kialakultak már a közös munkához szükséges jó baráti kapcsolatok a csíkzsögödi Cari Táborozóhelyen folyó Komplex Tábor harmadik napján.

2013. augusztus 07., 18:132013. augusztus 07., 18:13

2013. augusztus 07., 18:132013. augusztus 07., 18:13

A PanArt Egyesület és a Váróterem Projekt Független Színházi Társulat szervezte Erdélyi Gitár- és Erdélyi Színháztábor összeolvasztásából keletkezett előadóművészeti tábor részvevői ma este nyolc órától a záró gálaműsoron mutatják be a tanultakat. Ottjártunkkor, kedden délután a színészet iránt érdeklődők gyakoroltak Kőmíves Csongor színésszel. A csoportvezető épépen arról beszélt a fiataloknak, miként tudják kifejezni a színpadon a cselekményhez kapcsolódó érzelmeket. Elmondta, hogy színész hallgatóként először főként a stúdió-előadásokra összpontosítottak, mivel „meg kellett szokni, hogy minden látszik”.

Kőmíves Csongor főként a mozgásszínházi résszel foglalkozik, a szöveg interpretálására, illetve a zenei tudnivalókra Imecs Levente színész, a kolozsvári Váróterem Projekt Független Színházi Társulat alapító tagja készíti fel az érdeklődőket. A résztvevők között vannak olyanok, akik színművészetire szeretnének felvételizni, de olyanok is eljöttek, akiket csak hobbi szinten érdekel a színház. „Van átfedés a szöveg és a mozgás között a megfelelő részeknél, így mindkettővel kell foglalkozni” – hangsúlyozta lapunknak Kőmíves Csongor. Az első napokban a résztvevők főleg „bizalmi gyakorlatokat” végeztek, hiszen enélkül lehetetlen az egymásra való odafigyelés. Kedden már a konkrét színészi gyakorlatokat gyakorolták, lassan-lassan körvonalazódott a ma esti előadás is. „Nem lehet ennyi idő alatt valakiből színészt faragni, de tudatosan úgy építettük fel a gyakorlatokat, hogy ezekből egy előadás is készüljön. A főcél persze inkább az, hogy felkészítsük, ráhangoljuk erre a szakmára az érdeklődőket” – mondta Kőmíves.

A gitárosok között is van kezdő és haladó zenész, néhány résztvevő konzervatóriumot végzett, de vannak olyanok is, akik barátjuktól kölcsönöztek hangszert, és most fogják le az első akkordokat. A tábori látogatásunkkor a gitárosok egy része a szabadban zenélt, improvizált. Crăcea Ádám projektfelelős elmondta, a résztvevők nagy része visszatérő vendég. Az előző táborokban barátságok kötődtek, és ezek a társaságok újra találkoznak a táborban. „Olyanok is eljöttek, akiket láttam, hogy »civilben« együtt zenélnek” – mondta. A gálaműsorban ők is fellépnek, de amúgy a táborban a hangsúlyt a tartalmas kikapcsolódásra, az igényes szórakozásra fektették. „Sok zenészcsoportot alakítottunk ki, így megtalálja mindenki a neki megfelelő szintet: aki fejlődni akar, az is lehetőséget kap, de aki csak a zenei élmény kedvéért jött el, az is részesül ebből bőségesen” – véli a projektfelelős.

Szőcs Lóránt

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés