
2010. december 08., 11:112010. december 08., 11:11
A különböző minisztériumok pincéiben és padlásain megbúvó, porosodó, de annak idején nagyra értékelt, 1945 és 54 között készült festmények, szobrok keltek új életre. A legkeményebb diktatúra éveinek képzőművészeti terméséből válogatott 101 tétel sejtetni engedi, hogy a művészek meggyőződésből, hittel vagy félve, esetleg érdekből, érvényesülni akarásból álltak be a kommunizmus, a szocializmus híveinek táborába. A kellő protokollal felvezetett aukciót a Duma Színház stand-uposai, Litkai Gergely, Benk Dénes és Csenik Attila vezették.
Szerepeltetésüket gegnek szánták, a művekhez fűzött néhány humoros kommentárjuk megnevettette a közönséget. Ami az eladásokat illeti, szinte mindent megvettek. Az alacsonyra, néhány tíz és 300 ezer forint közé árazott darabok sokszoros áron keltek el. A legtöbbet az iraki Kadhim Haydar 1957-es kompozíciójáért adták. Az erőteljes, konstruktív férfifigura, a köré rajzolt politikai-történelmi üzenettel, egy falu lerombolásának történetével, művészileg is kvalitásos darab. A művész munkáit a nemzetközi műkereskedelemben is magasan jegyzik. Tudta ezt az a külföldi gyűjtő is, aki a 100 ezer forintról indított festményt 1,6 millió forintra licitálta. Sokszoros árat adtak a Lenin-portrékért, Kisfaludi Stróbl Zsigmond egész alakos Lenin-szobrát 10 ezer forintról 200 ezerre verték fel, Farkas Aladár Lenin-mellszobrát 110 ezerért vitte el valaki. Vasas Károly Lenin-szobra pedig 200 ezer forintig araszolt.
Csáky Maronyák József Marx-, Engels-, Lenin-portréi 110, illetve 90 és 80 ezer forintért mentek el. Czene Béla két Lenin-portréja 65, illetve 75 ezerre ment fel. Zala Tibor Lenin-litográfiája 3 ezer forintról indult, és 70 ezernél állt meg. Két, egyenként ezer forintról indított bronzírozott műanyag Dimitrov-mellszobor százszoros, illetve százharmincszoros árig jutott. A jellegzetes szocreál témák, a munka frontján kitűnt hősök, élmunkások, sztahanovisták, mezőgazdasági munkások, bányászok, kiváló tanulók vagy a felszabadító szovjet katonák is gazdára találtak. Tamás Ervin egy építkezést örökített meg, ez 240 ezer forintot ért meg valakinek. Koszta Rozália parasztjai 415 ezer forintért találtak gazdára. 200 és 340 ezer forint közötti összeget adtak Baranyó Sándor esztergályosaiért, Toroczkai Oszvald bányászaiért, Rozs János hajógyári jelenetéért, Somosa Miklós kéményépítőiért.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.