
Fotó: Facebook/Kovács Zsolt kvízmester KoZso
Kolozsváron, a Rhédey Kávéházban szervezik meg november 12-én az Erdélyi Kvízbajnokság 2022-es döntőjét, az esemény házigazdája Kovács Zsolt kvízmester.
2022. november 07., 16:212022. november 07., 16:21
A 10 fordulós, általános műveltséget, honismeretet és tájékozottságot ellenőrző első erdélyi bajnokság idén januárban kezdődött, a tíz hónap alatt pedig olyan városok részvevőit szólította meg, mint Szatmárnémeti, Kolozsvár, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Nagykároly. A szervezők elmondták:
Az idei bajnokságokon szó volt háborúról, békéről, diktatúrákról és demokráciáról, példaképekről és hősökről de a földrajz, az irodalom és a művészet témakörei sem maradtak el – olvasható a szervezők lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Szükséges az általános műveltség is, hiszen a kocsmakvíz több, mint a Ki mit tud? – az általános műveltségi kérdések mellett társadalmi kérdésekkel, azok tematizálásával, jelenkori s igencsak fajsúlyos problémákkal is foglalkozunk, és mivel maga a környezet lazább, ezekről a komoly, súlyos témákról is másképp, lazábban, nyíltabban beszélgetnek’’ – vallja Kovács Zsolt kvízmester, a bajnokság ötletgazdája.
A szervezők állítják, hogy a kocsmai értelmiség, vagyis a bizonyos „Pilvax kávéházi társaság” nem halt ki, hiszen társalgásra, építő gondolatcserére és vitára egy jó minőségű bor társaságában a mai napig igény van.
A november 12-ei, kolozsvári döntőre – amelynek szervezői a Mathias Rex Egyesület és az RMDSZ Kolozs megyei szervezete – az 5 város 3 legjobb csapata kapott meghívást, a döntő nyertesei pedig a nagyértékű ajándékcsomagok mellett pénzbeli díjakat is kapnak. A döntőre a szervezők a csapatok mellet a kísérőket, támogatókat és a szórakozni vágyókat is várják – áll a közleményben. Részletek a vetélkedő weboldalán olvashatók.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
Ismét megugrottak a kolozsvári szállásárak a fesztiválszezon előtt. Az Electric Castle idején még kedvezőbb áron lehet szállást találni, az Untold alatt azonban már jóval többet kérnek a lakásokért, a tulajdonosok pedig kihasználják a keresletet is.
Szerda éjjel, 75 éves korában meghalt Bonnie Tyler, eredeti nevén Gaynor Hopkins – adta hírül a 24.hu a BBC-re hivatkozva. A hírt az énekesnő családja jelentette be csütörtökön.
szóljon hozzá!