
Fotó: Facebook/Arnold Schwarzenegger
Kolozsvári gyógyszerrel építette izmait fiatal korában Arnold Schwarzenegger – ami viszont akkor hozzásegítette, hogy testépítő bajnok legyen, később két koszorúér-bypasst tett elkerülhetetlenné.
2023. május 15., 16:192023. május 15., 16:19
Egy, a sportolók által a hetvenes és a nyolcvanas években használt gyógyszerről, a terapia által gyártott Naposimról van szó, ami az izomtömeg gyors növekedését eredményezte – ez a szteroid alapú gyógyszer fő hatása. A gyógyszer emellett lehetővé tette a fehérje-anyagcserét és az izmok gyorsabb felépülését egy megerőltető időszak után.
Dragoș Damian, a kolozsvári gyógyszergyár vezetője az Adevărulnak elmondta: ezt a gyógyszert egy adott ponton túl már nem forgalmazták, de az 1970-es és 1980-as években
de nem ugyanazt a receptet követték. A sportolók viszont ezt nem tudták.
Arnold Schwarzenegger néhány napja egy interjúban szintén azt nyilatkozta, hogy nem tudott arról, hogy ezt a szert titkos laboratóriumok gyártották. Elmondta azt is, hogy senkinek nem ajánlja a hasonló szerek fogyasztását, de ő maga egyáltalán nem bánt meg semmit, mert akkor még nem ismerték a gyógyszerek és a szteroidok mellékhatásait.
Egy platinagyűrűt árvereznek el a jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark aukciós ház.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
szóljon hozzá!