
Kolbászoké lesz a főszerep a Csíkszentmiklóson második alkalommal megszervezendő kolbászfesztiválon szombaton. Az egész napos programon megmutathatják tudásukat a kolbásztöltő csapatok, de bárki kóstolhatja majd a frissen főtt káposztalélevest és kolbászos ételeket.
2015. február 11., 19:452015. február 11., 19:45
„Fiatalok kezdeményeztek egy olyan dolgot, amit nem a szomszéd településről akartak lemásolni, ezzel pedig megmozgatták a közösséget” – fejtette ki a tavaly először megszervezett kolbászfesztivállal kapcsolatban Ferencz Tibor, Szépvíz község polgármestere.
Már az akkori esemény is népszerűnek bizonyult a helyiek és környékbeliek körében, ezért döntöttek úgy, hogy idén is megszervezik a Hargita megyében egyedülálló rendezvényt. A szervező Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület (CSIE) szombaton várja az érdeklődőket a helyi kultúrotthonba és annak udvarára.
Kilenc órakor nyitják meg a rendezvényt, azt követően pedig disznóvágást tartanak. Elsőként a káposztalélevest teszik oda főni a szabadtűzi lovagrend tagjai, és bemutatkoznak a kolbásztöltő csapatok, így a gyulai kolbászegyesület, és a jelen lévő lovagrend is. Fél egytől a szárazkolbászok és füstölt szalonnák versenye kezdődik.
Kiemelkedő programpontja az eseménynek a kolbásztöltő verseny, ahol az elkészülő kolbászokat neves zsűri bírálja majd, többek között a magyarországi Dékány Ferenc, akit a szakma a „kolbászok koronázott királyának” tart.
A kolbászok és kolbászos ételek versenyének fél háromtól kezdődő kiértékelése után szórakoztató programokon vehetnek részt a jelenlévők: nótacsokrot, népdalokat hallgathatnak, illetve megnézhetik a Székely Járom színjátszó csoport előadását. Az este tíz órától kezdődő bállal zárul a nap programja.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!