
Fotó: Boda L. Gergely
A szegénységből akart kiemelkedni Kovács Kokó István ökölvívó, amikor gyerekként sportolni kezdett. S hogy miért pont a bokszot választotta? Hát mert „a fizikuma csak arra volt jó” – többek közt ezt is elmesélte az olimpiai bajnok, aki első erdélyi „élménybeszámolóját” tartotta kedden este Marosvásárhelyen.
2014. május 21., 19:422014. május 21., 19:42
A Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa szervezte közönségtalálkozónak a Jazz & Blues Klub adott otthont, ahol a sportoló egykori szurkolói gyűltek össze, hogy személyesen találkozzanak azzal a Kokóval, aki első magyarként lett profi világbajnok.
Zsigmond Barna főkonzul kifejtette, azért hívták el Kovács Istvánt, hogy meséljen az életéről – bokszról, közéletről, családról – mert példakép lehet mindannyiunk számára: nemcsak a ringben, de ökölvívó- pályafutása lezárta után is sikeres tudott maradni. Kokó többek közt arról beszélt, mi késztette arra, hogy éppen az ökölvívást válassza.
„Budapest legszegényebb részén, Kőbányán nőttem fel, ahol 26 négyzetméteren hatan éltünk. 14 éves koromig el sem tudtam képzelni, hogy létezik olyan, akinek saját szobája s fürdőszobája van. Azon a telepen mindenki ilyen szegénységben nőtt fel, innen pedig kiemelkedni csak a sporttal vagy a kultúrával lehetett. Ezen a telepen élt Földes László Hobó, Deák Bill Gyula és Hofi Géza, sőt még Cicciolina is – bár rá annyira nem volt büszke a telep” – mesélte az ökölvívó.
Hozzáfűzte, kipróbálta a jégkorongot, labdarúgást, kézilabdát, de testalkatilag alkalmatlan voltam ezekre. Az ökölvívásban azonban a fizikum nem annyira lényeges, ugyanis ott vannak súlycsoportok. Mint mondta, ennek ellenére véletlenül talált rá az ökölvívásra, egyik barátja ugyanis nem akart egyedül menni bunyózni, ezért elkísérte. Ekkor érezte meg, hogy milyen, semmi máshoz nem hasonlítható misztikuma van ennek a sportágnak.
„Az ökölvívás egyszerre igényli a bátorságot, a fizikai erőt, az önsanyargatást – ebben a sportban hős lehet az ember. Nem beszélve arról, hogy bunyózni jó: az ember genetikailag szeret verekedni, hiszen ilyenkor megmutathatja, hogy bátorságban, erőnlétben jobb a másiknál” – ecsetelte Kokó, aki poénokkal fűszerezve mesélte el, hogyan szerezte meg világbajnoki és olimpiai címeit, sőt arról is beszélt, milyen volt, amikor „megtorpant” a karrierje, vagy miért döntötte el, hogy abbahagyja a bokszot, és másba kezd bele.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!