
Fotó: A szerző felvétele
2011. október 20., 05:382011. október 20., 05:38
Az október 14–19. közötti ivartalanítási kampányt a gyergyószentmiklósi Füles Állatvédő Egyesület szervezte partnerségben a Gyergyói Állat- és Természetvédő Egyesülettel, illetve a csíkszeredai Pro Animalia Alapítvánnyal. „Sikeres akciót zártunk, ugyanis az előjegyzésekkel teljesen kiküszöböltük az üresjáratokat, és a két sebész gyakorlatilag reggeltől estig dolgozott” – jelentette ki a Krónika kérdésére Gergely Éva, a Füles egyesület elnöke, kifejtve, hogy az akció során több mint száz kedvencet ivartalanítottak, köztük a Gyergyói Állat- és Természetvédő Egyesület által működtetett menhely ötven kutyáját is. Mint magyarázta az elnök, rég bebizonyosodott az, hogy a kóbor kutyák eutanáziájával nem lehet csökkenteni az utcán csellengő állatok számát, erre egyetlen hatékony módszer az ivartalanítás, amit sikeresen alkalmaztak több európai államban, sőt Románia egyes városaiban is. Az elnök arra is kitért, hogy a Gyergyói-medence kábeltévé-csatornáin közzétett hirdetéseikre szinte minden faluból érkeztek az állattartáshoz felelősen viszonyuló gazdák.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.