Hirdetés

KMN: a változatosság gyönyörködtet

•  Fotó: magyarnapok.ro

Fotó: magyarnapok.ro

A magyarországi ExperiDance Tánctársulat Ezeregyév című történelmi táncshow-jával ért véget tegnap, lapzártánk után az 5. Kolozsvári Magyar Napok, amelynek keretében egy hétig minden este tele volt a Főtér, illetve az amúgy zárva lévő, romos állapotú, de még így is megkapóan előkelő New York Szálló.

2014. augusztus 24., 20:502014. augusztus 24., 20:50

2014. augusztus 24., 20:502014. augusztus 24., 20:50

Az időjárás egyébként majdnem végig „kegyes” volt a rendezvényhez, csak az utolsó két napra lett borúsabb, de a szemerkélő eső láthatóan egyáltalán nem zavarta azt a sok ezer embert, akik szombaton a legendás Illés zenekar koncertjén töltötték meg zsúfolásig a teret.

Az Illés egyébként fennállásának 50. évfordulóját ünnepli idén, így nem spóroltak sem a dalokkal, sem a meghívott vendégművészekkel: Feke Pál, Vastag Tamás, Serbán Attila, Gubik Petra és Szabó Ádám is fellépett a zenekarral.

A Tied a világ! című produkció minden korosztályt kicsalogatott az esőbe: az idősebbek fiatalságukat idézték fel újra egy kétórás koncert erejéig, a fiatalok pedig – a hétfő esti koncertek után ismét – megtanulhatták, hogy öreg rocker nem vén rocker. Ezrek énekelték teli torokból az olyan jól ismert slágereket, mint a Ha én rózsa volnék vagy az Amikor én még kissrác voltam.

A koncertprogram egyébként nagyon változatosra sikerült idén: hétfőn a már említett veterán rockerek melegítették be a közönséget, kedden Tamás Gábor álmai teljesültek – saját bevallása szerint – ugyanott, szerdán a néptánc töltötte be a teret, csütörtökön pedig a magyar pop két olyan nagyágyúja adott koncertet egymás után, mint a Kiscsillag és a Quimby.

Lovasi András és a Kiscsillag sok dalt eljátszott a Szeles című új albumról, amely a kritikusok egybehangzó véleménye szerint nagyon feszesre, jól kimunkáltra sikerült, a törődés pedig a koncerten is hallatszott, hiszen egy-egy dal talán még jobban szólalt meg, mint a lemezen.

Lovasi a tőle megszokott humoros szövegekkel konferálta fel az újabb és újabb dalokat: a Hol van a boldogság? címűt például a pásztorok által egy bárány elvesztésekor énekelt siratóhoz hasonlította.

A hangulatot csak fokozni lehetett, amit a Quimby meg is tett a következő koncerten: Kiss Tibor és Varga Livius egymásra tromfolva hergelték a tömeget, akik egy energikus, feszes koncertet tombolhattak végig, az újabb dalok mellett pedig szerencsére előkerültek olyan korábbi slágerek is, mint a Libidó, Az otthontalanság otthona, a Ventilátor blues vagy Az ördög magyar hangja.

Pénteken a Magyar Rádió szimfonikus zenekara kísérte öt magyar banda áthangszerelt dalait. A műsort az Irie Maffia kezdte, majd Péterfy Bori sétált fel a színpadra, hogy megmutassa milyen is egy magyar popdíva – illetve egy vámpír.

A Heaven Street Seven és Szűcs Krisztián – a szimfonikusokkal való együttműködés kezdeményezője – egy már tökéletesen felszabadult és népes közönség elé lépett ki, jutalomként pedig előkerült az Atombomba című remek nóta, ami ritkábban kerül bele a koncertprogramba. A sort a Pannonia Allstars Ska Orchestra zárta a színpadon, akik egy új dalukkal mutatták meg, milyen is az általuk kitalált ska western műfaj.

Persze nemcsak a főtéri nagyszínpad, hanem a Farkas utcai színpad is számos jó koncertnek adott teret: itt lépett fel például Palya Bea, aki ismét megmutatta, milyen is szerinte egy igazi nő, újabb szerzeményeiben ugyanis erről énekel – kiválóan. Szombaton a Parno Grast, azaz Fehér Ló nevű cigányzenekar lépett fel a Farkas utcában, és a szakadó eső ellenére fergeteges bulit csaptak. Erre tényleg nincs jobb szó: egyszerűen mindenki megőrült. Vasárnap Harcsa Veronika zárta a koncertek sorát a Farkas utcában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés