
Fotó: Barabás Ákos
Képzeletbeli űrutazásra hívják a kincses város diákságát a 24. KMDSZ Diáknapok szervezői – mintegy kétezer egyetemista részvételére számítanak a május 3–7. között rendezendő eseményen.
2017. április 13., 17:212017. április 13., 17:21
2017. április 13., 17:222017. április 13., 17:22
Az űrutazás lett a 24. KMDSZ Diáknapok tematikája, a kolozsvári egyetemistákat megszólító rendezvényt május 3–7. között szervezik. Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke elmondta, az eseményre 56 csapat nevezetett be, akik a három éve bevezetett újításnak megfelelően 19 klánba szerveződnek, és 50 különböző versenyszámban mérkőzhetnek meg.
A KMDSZ elnöke hozzátette, idén jobban odafigyelnek az infrastruktúrára: készülnek a kedvezőtlen időjárási körülményekre is. Hogy elkerüljék a múlt évi negatív tapasztalatot – a részvevők az esős időjárás miatt sárban táncoltak – idén padlózott lesz a bulisátor, valamint pihenésre alkalmas teret is kialakítanak a diákok számára. Lőrincz István azt is kifejtette, az előadókat igyekeztek úgy kiválasztani, hogy az megfeleljen a diákság izélésének. Fellép DJ Shiver, DJ Mini, Chris Lawyer, a zárónapon pedig az elektronikus tánczenét játszó Cloud 9+ lép színpadra.
A koncertekre elővételben 69 lejért lehet bérletet váltani, napijegyeket pedig kizárólag a helyszínen lehet megvásárolni. Székely Kinga, a 24. KMDSZ Diáknapok főszervezője elmondta, a megnyitó a hagyományokhoz hűen idén is a Főtéren lesz, amelyet villámcsődülettel is megtoldanak, azt ugyanis a múlt évi kimaradás után kifejezetten igényelték a diákok. A csapatok bemutatkozó műsorait ezúttal is a Törökvágáson nézhetik meg az érdeklődők. Székely Kinga szerint törekedtek arra, hogy egyensúlyba kerüljenek a különböző típusú programok, ezért ugyanannyi sport- és kulturális vetélkedő lesz, mint kocsmajáték.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.