Hirdetés

Kleopátra elsüllyedt palotája

Megtalálták Alexandria kikötőjében Kleopátra palotájának, valamint egy templomegyüttesnek a romjait – az épületek 1600 évvel ezelőtt süllyedtek el egy pusztító földrengés és szökőár következtében.

2010. május 28., 11:252010. május 28., 11:25

A nemzetközi régészcsapat Franck Goddio francia archeológus vezetésével az 1990-es évek eleje óta kutatja a világ egyik leggazdagabb víz alatti régészeti lelőhelyét, s hozza a felszínre Egyiptom utolsó uralkodói dinasztiája korából származó műtárgyakat. A legkülönfélébb leletek kerülnek elő, a pénzérméktől, használati tárgyaktól a fáraók óriási gránitszobráig és elsüllyedt templomokig.

„Egyedülálló régészeti helyszínről van szó” – vélekedett Franck Goddio, aki két évtizede kutatja világszerte a hajóroncsokat, az elsüllyedt városokat. Mint mondta, a régészeti helyszínek jelentős részét tönkretették a későbbi korokban. Alexandria királyi negyede – a templomokkal, palotákkal, katonai őrsökkel „agyonzsúfolt” szigetek, a kikötő – egyszerűen a vízbe csúszott a térséget a Kr. u. 4. majd a 8. században sújtó megsemmisítő erejű földrengések következtében.

Az ókori épületek, kincsek javarésze érintetlenül maradt fenn, köszönhetően annak, hogy a vastag üledékréteg védte az objektumokat a tengervíz káros hatásától. A régészek egy óriási szobor kőfejét is megtalálták – ez Caesarion, Kleopátra és Julius Caesar fiának emlékműve lehetett. A régészek kiállítottak importkerámiát és a fáraószobrokat, rituális bronzedényeket, s alig körömnyi  amuletteket, valamint kis ólombárkákat, amelyeket a szegények az isteneknek szánt ajándékként a vízbe dobtak vagy eltemettek.

A víz alatti feltárások során előkerült leletek egy részét Philadelphiában június 5. és január 2. között látogatható kiállításon vonultatják fel, majd a Kleopátra: Egyiptom utolsó királynője nyomait kutatva című tárlat az Egyesült Államok több városában is szerepel majd.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés