
Tíz klasszikus szám, köztük Frank Sinatra három dalának feldolgozása is szerepel Bob Dylan februárban megjelenő Shadows in the Night című albumán – ismertette a BBC News.
2014. december 11., 19:132014. december 11., 19:13
Bob Dylan elmondta: nem úgy gondol a lemezen szereplő dalokra, mint feldolgozásokra. „Ezeket a dalokat már elégszer feldolgozták, tulajdonképpen el is temették őket. Lényegében újra kiássuk őket a sírból, és visszahozzuk őket a napfényre” – nyilatkozta a zenészlegenda.
Frank Sinatrától az albumon hallható az I\'m a Fool To Want You, a The Night We Called It A Day, valamint Irving Berlin What\'ll I Do című szerzeménye. Nat King Cole Autumn Leaves című dala, továbbá a Richard Rodgers és Oscar Hammerstein által jegyzett Some Enchanted Evening is helyet kapott a lemezen.
A többszörös Grammy-díjas Bob Dylan, aki több mint 125 millió lemezt adott el világszerte pályafutása során, „igazi kiváltságnak\" nevezte az album elkészítését. „Régóta akartam valami hasonlót csinálni, de sosem voltam elég bátor hozzá, hogy harminc főre írt bonyolult zeneműveket egy ötfős bandához igazítsak” – mesélte a zenész, aki szerint az igazi kulcs ezekhez a dalokhoz annak a megértése, hogy nem a mai stúdiókörülmények között írták és rögzítették őket, hanem élőben, utómunkálatok nélkül készültek a felvételek.
Rob Stringer, az albumot megjelentető Columbia Records elnöke szerint Bob Dylan új életet lehelt a klasszikus dalokba, és kortárs jelentőséggel ruházta fel őket. Hozzátette azt is, hogy az albumon nem szerepelnek vonósok, háttérénekesek és egyéb olyan zenei eszközök, amelyek megszokottak a hasonló albumok esetén. A Shadows in the Night Bob Dylan 36. albuma lesz. A zenész-énekes legutóbbi, a kritikusok által nagyra értékelt korongja 2012-ben jelent meg Tempest címmel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!