Hirdetés

Kitüntették a „lila boszorkányt”

A forradalom hőse lett az egykori „lila boszorkány”, azaz Margot Honecker, az egykori keletnémet kommunista párt- és állami vezető, Erich Honecker Chilében élő özvegye. A 81 éves Margot Honecker – akire annak idején hajszíne és kemény vezetési stílusa miatt ragasztották rá a „lila boszorkány” becenevet – nem Németországban, hanem Nicaraguában kapta a kitüntetést. Ráadásul azt személyesen – s a kommunista időkből ismert „forró csók” kíséretében – Daniel Ortega nicaraguai elnök adta át az özvegynek.

Gazda Árpád

2008. július 25., 00:002008. július 25., 00:00

Az egykori NDK leggyűlöltebb –  Latin-Amerika több országában ugyanakkor nagyra becsült – asszonya a német lapok beszámolói szerint az 1916-ban elhunyt íróról, költőről és politikusról, Rubén Daríóról elnevezett emlékérem arany változatát kapta, amely a legmagasabb nicaraguai elismerésnek számít. A kitüntetést a nicaraguai forradalom 29. évfordulója alkalmából  ítélték oda Honecker özvegyének. Az 1927-ben született Margot Honecker 1963-tól egészen a volt kommunista állam összeomlásáig, 1989 novemberéig állt a kulturális minisztérium élén. Minisztersége alatt mindvégig az egyházak ádáz ellenfelének számított, és mindent megtett az iskolák politizálása, illetve militarizálása érdekében. 1991 márciusában férjével együtt Moszkvába menekült, ahonnan Chilébe utaztak tovább. Értesülések szerint a kitüntetés alkalmából Managuában nagyszabású ünnepséget tartottak, forradalmi zene mellett egyformán éltetve Nicaraguát és a szocializmust. Az ünnepségen részt vett Hugo Chávez venezuelai elnök is, aki a közelmúltban Angela Merkel kancellárt a nácikhoz hasonlította. Szemtanúk szerint a 81 éves Margot Honecker „énekelt, nevetett, tapsolt és sugárzott”, akárcsak évtizedekkel korábban. Az 1994-ben Chilében elhunyt Erich Honecker özvegye azt hangoztatta, hogy egyáltalán nincs honvágya, s jól megél havi 1500 eurós nyugdíjából, amelyet a német állam utal neki. Az egykori NDK a Pinochet-diktatúra idején számos baloldali ellenzéki személynek nyújtott menedékjogot, s a nicaraguai sandinista forradalom egyik legfőbb támogatója is volt. Nem csoda hát, hogy a managuai ünnepségen a volt férjnek, Erich Honeckernek is bőven kijutott az elismerésből. Margot Honecker pedig ismét a német újságok főbb híreiben szerepelt.

[origo]


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés