Hirdetés

Kispálék búcsújával rajtol a Sziget

A Muse, az Iron Maiden, a Public Image Limited (PIL), a Madness, a Faithless, a Kasabian, Nina Hagen, a Paradise Lost és a Bad Religion az idei, 18. Sziget Fesztivál legnevesebb könnyűzenei fellépői; a rendezvény mai, „mínusz egyedik” napján tartja búcsúkoncertjét a Kispál és a Borz.

2010. augusztus 09., 10:472010. augusztus 09., 10:47

Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a Kispál és a Borz huszonkét év aktív zenélés után köszön el ma a közönségtől a Sziget Fesztiválon. (Korábban az Illés, az LGT, tavaly pedig a Tankcsapda tartott önálló, nagyszabású koncertet a Sziget hivatalos kezdete előtt.) Lovasi András, a zenekar frontembere elmondta: az alkotóközösség megmarad, de a tagok külön-külön akarnak tevékenykedni a következő időszakban. A szigetes fellépésre mintegy háromórás koncerttel készül a zenekar, fellépnek zenész barátaik is.

A Sziget keddi nulladik napján a nagyszínpadon reggae-ska ünnep lesz; fellép a Skatalites, Bob Marley egykori zenekara, a Wailers, a brit pop-reggae egyik legfontosabb zenekara, a UB40, és a 25. születésnapját idén ünneplő Ladánybene 27 is. A tavaly elhunyt dalszerző, előadó, Cseh Tamás emlékére a világzenei nagyszínpadon rendeznek koncertet, fellép többek között a Heaven Street Seven, a Csík Zenekar, Palya Bea, a Balaton, a Quimby és a Besh o droM. Kedden a BJC – Amfiteátrum Színpadon rendezik meg a Magyar Jazz Napját, ahol például Tommy Campbell amerikai dobos László Attilával és Oláh Kálmánnal, a szintén amerikai zongorista, George Duke pedig a Budapest Jazz Orchestrával együtt lép fel.

A fesztivál hivatalos első napján, augusztus 11-én, szerdán a nagyszínpadon a horrormetált játszó amerikai Gwar, a vicces brit punkzenekar, a Toy Dolls, a garázsrockban utazó svéd Hives, valamint a ska stílust képviselő spanyol Ska-P és az angol Madness lép fel. További kiemelkedő koncertnek ígérkezik a világzenei nagyszínpadon a kubai legenda, az Orquesta Buena Vista Social Club és Omara Portuondo közös műsora, de szerdán lesz látható-hallható az amerikai melodikus punkzenekar, a Bad Religion, a szintén amerikai lemezlovas, DJ Shadow, a hazai dzsessz egyik legjobbja, a Berki Tamás Band, valamint a Quimby is.

Csütörtökön lép fel a nagyszínpadon a punk egykori fenegyereke, Johnny Rotten Sex Pistols után alapított együttese, a Public Image Limited (PIL), a brit ska egyik legfontosabb csapata, a Specials, valamint a Szigetre rendszeresen viszszajáró, szintén brit elektronikus zenekar, a Faithless. A világzenei kínálatból kiemelkedik az afrobeatet játszó nigériai Tony Allen, a nosztalgiát a modernséggel vegyítő Qualitons Kovács Katival, a fiatalok hazai kedvencei közül pedig a Barabás Lőrinc Eklektric és a Péterfy Bori & Love Band.

Pénteken a nagyszínpad fő attrakciója az egyaránt amerikai Papa Roach és 30 Seconds To Mars, valamint a brit Mika lesz, a világzenét az amerikai klezmeres Daniel Kahn & The Painted Bird, a brit Oi Va Voi, illetve a macedón csocsekkirállyal, Ferusz Musztafovval megerősített Söndörgő, valamint a két Berlinben élő magyarral, Gryllus Dorkával és Wahorn Simonnal felálló Rotfront népszerűsíti majd. Pénteken lesz Erik Sumo Band-, Paradise Lost- és Kiscsillag-koncert is.

Szombaton a debreceni Tankcsapda után lép a nagyszínpadra az új lemezzel jelentkező brit heavy metal legenda, az Iron Maiden. A világzenét kedvelők ezen a napon bulizhatnak Ferenczi György és a Rackajam és a mexikói Los De Abajo muzsikájára, lesz még Deák Bill Gyula, a dj-ző Calvin Harris és a hazai alternatív színtér egyik kedvence, a 30Y is.

A Sziget utolsó napján a nagyszínpadon két kanadai sztár, a Danko Jones és Billy Talent is fellép, akárcsak a brit gitárzene nagyszerű előadója, a Kasabian, 21.30-tól másfél órán át pedig a világ egyik legjobb csapata, a progresszív rock, az elektronika és a kísérleti zene keverékéből sajátos világot teremtő brit Muse szórakoztatja a több tízezres közönséget. Szintén vasárnap mutatja meg tudását a barcelonai világzenei ötletgyár, a 08001, a dance-es balkáni zenét játszó német Shantel & Bukovina Club Orkestar, valamint két népszerű magyarországi előadó, a gitáros-énekes Jamie Winchester és a Pannonia Allstars Ska Orchestra.

Kispál és a Borz, Csillag vagy Fecske című dala (forrás: Youtube):

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés