Hirdetés

Kis-Küküllő menti különlegességek

•  Fotó: Gligor  Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Népes magyarországi testvértelepülési küldöttség járt Kenden és Balavásáron a hétvégén, hogy kapcsolataikat ápolják, de főképp azért, hogy az itteni értékeket megismerhessék. 

Gligor Róbert László

2016. március 06., 19:032016. március 06., 19:03

Tavaly ősszel nyújtott be pályázatot a Földművelésügyi Minisztériumba Balavásár és testvértelepülése, a magyarországi Aldebrő a helyi értékek, hungarikumok védelmére és népszerűsítésére. Bár egyelőre nem kaptak támogatást, fontosnak tartották, hogy a küküllői település, Kend értékeit kiállításon mutassák be az anyaországiaknak.

Szorosabbra fűzött testvér-települési kapcsolat

A kezdeményezés Aldebrőből érkezett, így közösen pályáztak, hogy a kukoricaháncsból készült kendi termékeket és a bort népszerűsítsék. A két község között 1992-ben megkötött kapcsolat időközben meglazult, ezért egy tavalyi találkozás után most népes küldöttséget fogadtak a Kis-Küküllő mentiek, hogy a szálakat szorosabbra fűzzék. A vendégeket is helyi családoknál szállásolták el – emelte ki Sagyebó István polgármester.

Ugyanezt erősítette meg Wingendorf János aldebrői elöljáró is, de a szomszédos Tófalu képviselője, Váczy Lajos is ezt szeretné elérni itteni látogatásuk alkalmával. A kukoricaháncs (csuhé) feldolgozása 1940-ben lett ismert ezen a vidéken, amikor egy hatalmas árvíz után magyarországiak jöttek segíteni Erdélybe. Kovács Lajos ismertette meg a szentdemeteriekkel a háncssodrás és -fonás technikáját, tőlük elsőként a kendi Magyarósi Kata tanulta meg, aztán az 1950-es évek elején rendre más kendi lányok is „áthozták” szentdemeteri barátnőiktől.

„Szotyrok”, kosarak – kendi jellegzetességek

A kismesterséget a kollektív gazdaság idején is felkarolták, így kifizetődő foglalkozás, bevételi forrás lett a kendiek számára. Sagyebó Istvántól megtudtuk, ma is szinte minden kendi (mintegy 250-300) család űzi ezt, néhányuknak ez a megélhetési forrása. A szatyrok (ahogyan a helyiek mondják: szotyor), kosarak, lábosalátétek, fakanáltartók és lábtörlők mellett egyre inkább teret hódított a festett háncsból készülő virágkompozíció is, amelyet Losonczi Margit kezdett el készíteni. A kendi háncstermékek a világ szinte minden sarkába eljutottak, Montrealtól Új-Zélandig, Münchentől, Párizstól Afrikáig.

A szőlészetet és borászatot a kendiek a szászoktól tanulták meg. Míg az 1980-as években 96 hektár szőlőültetvény volt a községben, ez mára néhány hektárra zsugorodott. Ennek a vidéknek a királyleányka a kedvelt fajtája, mert cukor- és savtartalma egyensúlyban van, továbbá meglehetősen fagyálló. Az első borversenyt 1997-ben rendezték a Kis-Küküllő mentén, 2011-ben megnyílt a kendi Borház is. A helyi borok arany és nagyarany díjakat szereztek, a nemzetközi versenyeken arany és ezüst okleveleket.

Ma a legjelentősebb termelő a községben Magyarósi Kálmán. Ám az anyaországi testvérek is kiemelkednek a szőlészet-borászat területén: a rendszerváltás után az Al- és Feldebrő, Tófalu és Velpert környékén termő szőlőt aldebrői hárslevelű néven levédték, ugyanis más vidékeken is termeltek és értékesítettek hárslevelű néven szőlőt és bort, így az aldebrőiek versenyhátrányba kerültek. Az 1990-es évek végén a felvásárlás mértéke és a kifizetési késések igen negatívan érintették ezeket a gazdákat, egy részük csődbe is ment – tudtuk meg Wingendorf Jánostól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés