2011. április 04., 09:402011. április 04., 09:40
Az idei Oscar-gálán nagy ovációval köszöntött Douglas elmondta: élete legfontosabb munkájának tekinti a szandálfilmet, mivel a feketelistás Dalton Trumbo forgatókönyvíró alkalmazásával véget vetett Hollywoodban a McCarthy-korszaknak. Trumbo előtt azért zárultak be Hollywood kapui, mert 1947-ben kilenc társával együtt nem volt hajlandó kollégái ellen tanúskodni az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt, amely a kommunisták befolyását firtatta Hollywoodban. Szembeszegülése miatt 11 hónapra börtönbe is került. A Spartacusig csak álnéven jelenhetett meg a stáblistákon.
Douglas a Spartacus című történelmi filmről és pályafutása más állomásairól is beszél majd április 29-én, az 1960-ban Stanley Kubrick rendezésében készült film vetítése előtt a hollywoodi Grauman’s Chinese Theatre-ben, a TMC fesztivál programjának keretében. Douglas fontosnak tartotta, hogy megemlékezzenek a szabadságról szóló film ötvenedik születésnapjáról.„Visszatekintve jelentős filmnek látom. Egyúttal az aktualitása is megmaradt, hiszen Spartacus az elsők közé tartozott, akik a szabadságért küzdöttek” – emlékeztetett. Az április 28. és május 1. között zajló TMC Klasszikus Filmfesztiválon számos egyéb klasszikus alkotást is műsorra tűznek, és a meghívottak között szerepel többek között Peter O’Toole, Warren Beatty, Alec Baldwin, Roger Corman, Debbie Reynolds, valamint Mickey Rourke is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!