
2010. április 27., 11:072010. április 27., 11:07
A Királyok álma és tömegáru című tárlat apropója az európai porcelángyártás kezdetének 300. évfordulója: Erős Ágost lengyel király, szász választófejedelem 1710-ben alapította az első porcelánmanufaktúrát a szászországi Meissenben.
A technológia Kínából származik, kereskedők hozták be Európába. A szervezők szerint a kiállítás a legnagyobb és legátfogóbb, amelyet valaha Európában rendeztek: a két helyszínen 17 ország több mint 100 gyűjteményéből 1000 kiállítási tárgy látható. A műtárgyak többek között a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumból, a párizsi Louvre-ból és a szentpétervári Peterhofból származnak.
A tárlaton, amely a rendezők reményei szerint mintegy 100 ezer látogatót vonz majd, nemcsak történelmi időkből származó kincseket, hanem modern dizájnerikonok műveit, valamint kortárs művészek alkotásait is kiállítják. „A porcelán történetének segítségével szeretnénk bemutatni azt a társadalmi változást is, amely a 18. századi barokk udvaroktól korunk globalizációjáig ível” – mondta a kiállítás főkurátora. A szervezők elmondása szerint azért választottak a kiállítás helyszínéül két délnémet kisvárost, mert az európai porcelántermelés mintegy 60 százaléka még mindig két bajorországi kerületből, Felső-Frankföldről és Felső-Pfalzból származik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.