2012. október 24., 12:542012. október 24., 12:54
A jelenlegi Bond, vagyis a 44 esztendős Daniel Craig – aki a Skyfall című epizódban harmadszor alakítja a rettenthetetlen ügynököt – még nem is élt, amikor a Sean Connery megszemélyesítette első Bond fél évszázada megjelent a filmvásznon az akkor 36, ma 86 esztendős II. Erzsébet királynő szolgálatában.
A jubileumi Bond-évet azonban még különlegesebbé teszi, hogy a golyó-, ütés- és robbanásálló szuperkém nemrégiben – most első ízben – valóban találkozott az uralkodóval.
Az idén ugyanis London rendezte a nyári olimpiai játékokat, és a világszerte hatalmas sikert aratott nyitóünnepély legnagyobb visszhangot kiváltó eleme volt az a négy és fél perces – a kelet-londoni Olimpiai Stadion kivetítőin a globális tévéközvetítéssel egy időben bemutatott – filmjelenet, amelyben a királynő és a legendás 007-es ügynök együtt indult helikopterrel a londoni Buckingham-palotából az arénába. A jelenetben a stadion fölé érve, a brit nemzeti lobogó színeiben pompázó ejtőernyőiket kibontva egymás után „kiugrottak” a gépből.
Abban a pillanatban, ahogy „leértek”, az uralkodó – a megnyitó 80 ezres közönségének egetverő ovációja közepette – megjelent a stadion királyi páholyában, mégpedig pontosan ugyanabban a ruhában, amelyet a filmjelenetben is viselt.
Azóta hivatalosan is kiderült, hogy egészen a helikopteres részig valóban a uralkodó alakította saját magát, első ízben szerepet vállalva egy nem dokumentumjellegű filmben. Az ejtőernyős ugrást természetesen kaszkadőrök vállalták az idős királynő és Craig helyett.
A királyi család a Royal Albert Hall szerda hajnalba nyúló fényes premiergáláján is magas szinten képviseltette magát, megjelent ugyanis a díszvendégek élén Károly trónörökös és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő.
Craig a bemutató előtt a BBC-nek kijelentette: jóllehet harmadszor alakította James Bondot, ilyen nagyszabású premierben még nem volt része. „Ez eddig a legnagyobb és legjobb” – jellemezte a 23. Bond-epizód londoni bemutatóját a címszereplő.
Az előzetes brit sajtókritikák a filmet is felsőfokú jelzőkkel illették; volt olyan szakíró, aki egyenesen az eddigi legjobb Bond-filmnek nevezte a Skyfallt.
Az alkotás pénteken kerül a brit mozikba, az Egyesült Államokban november elején mutatják be.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.