
Nemsokára új szolgáltatással várja a Deság-patakhoz látogatókat az Erdélyi Kárpát-Egyesület székelyudvarhelyi osztálya az évente megszervezendő EKE-ECO környezetvédelmi tábor, a környék élővilágát ismertető Zete-tanösvény és a Zetelakát Ivóval összekötő hegyi kerékpárút mellett.
2014. november 14., 15:012014. november 14., 15:01
November végétől ugyanis kalandélményt is kínálnak gyerekeknek és fiataloknak új tematikus parkjukban: az érdeklődők térkép alapján, részben a tanösvény mentén haladó útvonalat bejárva, rátalálhatnak Zete kincsére.
Szederjesi Tamás projektvezető elmondta, a park kialakítása hamarosan befejeződik, rögzítik az igényesen kivitelezett padokat, asztalokat, illetve a kincsesládát, amelyet nem elég megtalálni, hiszen számzárának kódját a kincskeresés során kell megfejteni. A munkálatok során parkolót is kialakítottak a közelben, a héten pedig részben átrendezik, illetve szükség szerint pótolják a helyszínen található információs táblákat, hogy a térség látogatói minél több érdekes információval gazdagodjanak a túrázás során.
A projekt mintegy 9100 lejből valósul meg, ám az ötletet ennél nagyobb értékben támogatták a helyi érdekeltségű civilek és cégvezetők: ingyen készültek el a padok, asztalok, információs táblák és a míves kincsesláda is. Szederjesi szerint a tanösvény, a bicikliút és a tematikus park hozzájárul a környék turizmusának fellendítéséhez.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!