2009. június 26., 10:212009. június 26., 10:21
„Akulturális örökség sosem tekinthető lezártnak, az mindig nyitott, és bővül (...), lehet egygenerációnyi, vagy kivételes alkalmakkor 9000 éves” – fogalmazott a kiállítás megnyitóján Hiller István. A magyar oktatási és kulturális tárca vezetője ezzel a nyitottsággal magyarázta, hogyan alkothat egységet egy holt-tengeri tekercs és egy Poussin-mű, egy neolit kőmaszk vagy egy Chagall-festmény „a világon ma egyedülálló” tárlat során.
A mintegy 50 műkincset felvonultató kiállítás megrendezését az tette lehetővé, hogy az Izrael Múzeum épületében nagyszabású rekonstrukció folyik, így a gyűjtemény legféltettebb darabjaiból is válogathattak a kurátorok, és olyan alkotásokat is kölcsön kaphattak, amelyek Jeruzsálembe kerülésük óta sosem hagyták el a múzeumot. Izrael Múzeum 500 ezer tárgyat tartalmazó gyűjteménye csaknem egymillió év történetét és vizuális kultúráját eleveníti fel. Az egyetemes és a nemzeti kultúrák kölcsönhatásának a kiállításon fellelhető gazdag nyomaira hívta fel a figyelmet Komoróczy Géza. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Assziriológia és Hebraisztika Tanszékeinek profeszszora többek között azokat az i. e. 13. századból származó filiszteus agyagszarkofágokat emelte ki, melyek az egyiptomi művészetből vették mintáikat, azoknak mégis saját értelmezést adva.
A holt-tengeri tekercsek közül a leghosszabb egyben megtalált példány, a Templom-tekercs egy részletét hozták el Budapestre. A Qumrán közelében felfedezett világhírű pergamenek szerzőiről még ma sem ültek el a tudományos viták, az egészben több mint 8 méter hosszú tekercs mindenesetre egy felépítendő új, ideális templom tervét ismerteti nagy részletességgel. A Budapestre hozott műkincsek között helyet kapott egy 550 selyempapír lapot tartalmazó, Kasmírban készült, aranyozott Korán, Turner, Rodin és Chagall egy-egy alkotása, Secondo Piának a torinói lepelről 1898-ban készített híres fotója, de számos kortárs művész – így Mark Rothko, Andres Serrano, Kiki Smith vagy Yoko Ono – kompozíciói is. A Szépművészeti és az Izrael Múzeum közös kiállítása szeptember 6-áig tekinthető meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.