
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Összesen több mint háromezer tonna Kinder terméket vontak vissza a piacról számos országban, köztük Romániában, miután áprilisban számos szalmonellás megbetegedés történt Európában, a lépésnek több tízmillió eurós pénzügyi hatása lesz – közölte a Ferrero cég franciaországi igazgatója a Le Parisien című napilapban megjelent interjúban.
2022. május 27., 10:432022. május 27., 10:43
„Vizsgálataink szerint a fertőzést feltehetően egy vajtartály szűrője okozta a belgiumi arloni üzemben, és fertőzött nyersanyagoktól, vagy emberektől származik” – mondta Nicolas Neykov, aki először szólalt meg a botrány kitörése óta, és elnézést kért a történtekért.
miután ettek a szalmonella baktérium által fertőzött a Ferrero olasz konszern Kinder márkájú termékéből.
Az ügy áprilisban pattant ki, de a bélfertőzést okozó baktériumot már december 15-én felfedezték az Arlonban működő gyárban, ahol valamennyi visszavont csokoládé termék (Kinder meglepetés, Schoko-bon, minitojás) készült – írta a Le Parisien.
A Ferrero bejelentette, hogy a jövőben az üzemekben végzett ellenőrzések 50 százalékát külső hitelesített laboratóriumra bízzák, egyebek mellett a cég normadiai székhelyű francia üzemében. Korábban a vizsgálatok száz százalékát a Ferrero végezte.
A piacról visszahívott háromezer tonna terméket – több millió árucikket – megsemmisítették.
Nicolas Neykov szerint a botrány következtében világszerte van mit módosítani a nagy élelmiszeripari konszerneknél. „Vannak javaslataim. Remélem, hogy mielőbb találkozom a fogyasztói szervezetekkel és az új kormánnyal. Vannak dolgok, amelyeken változtatni kell, hogy ez soha többé ne forduljon elő” – szögezte le az igazgató.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!