Hirdetés

Kibővülő, állandóan frissülő tartalmak a megújuló köztévében

Megújul március 15-étől az M1 közszolgálati televíziós csatorna műsorkínálata, a Duna Tv pedig a nemzeti főadó szerepébe lép. Az M2 csatorna esti sávjában létrejön a Petőfi Tv és júliusban M4 Sport csatorna indul.

2015. március 14., 10:212015. március 14., 10:21


A napi aktualitások csatornája, az M1

Az eddig vegyes műsortartalmat sugárzó M1 csatorna teljes kínálatában megújul. A továbbiakban folyamatos hírszolgáltatást biztosít, továbbá hírháttér- és magazinműsorokat sugároz. Az alkotók számára tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát.

Az ugyancsak megújuló híradók mellett – többek között – napi tőzsdei, gazdasági, agrár, innovációs, kulturális híradók készülnek. Dramaturgiájuk a BBC által már sikeresen alkalmazott formátumokra épül. Újdonság lesz az is, hogy az M1 éjszakai adászárását egy új, angol nyelvű híradó jelenti majd, amelynek elindítása médiatörténeti esemény lesz Magyarországon, hiszen napi idegen nyelvű híradót még egyetlen magyar csatorna sem működtetett.

Megújul és jelentősen kibővül az időjárás-jelentés – Kárpát-medencei és európai tartalommal –, valamint részletes és állandóan frissülő országos közlekedési jelentések lesznek folyamatosan elérhetők a hét minden napján. A napi híradók mellett, napközben és az esti műsorsávban is, új magazinműsorok indulnak napi és heti gyakorisággal.

A bel- és gazdaságpolitika mellett lesz világpolitikai, európai uniós, Kárpát-medencei, oktatási-, egészségügyi-, agrár-, kis- és középvállalkozói-, turisztikai, fogyasztóvédelmi, környezet- és klímavédelmi, technológiai és innovációs, egyházi, valamint a fogyatékkal élőknek szóló magazin is. A divat és az autós-motoros világ is önálló magazint kap.

Az M1 műsorszerkezete naponta öt, stúdióból közvetített élő műsorblokk (Ma reggel, Ma délelőtt, Ma délután, Ma este, Ma éjjel) sugárzására épül, amelyet egy-egy műsorvezető vezet, és amelyet a stúdióból vagy más helyszínről politikai, gazdasági, kulturális szakmai beszélgetések mellett híradók, magazinok és egyéb élő kapcsolások egészítenek ki az ország különböző pontjairól és a világ más részeiről.

A Duna Tv a nemzeti főadó

A földfelszíni digitális sugárzás bevezetése Magyarországon minden állampolgárnak biztosítja a Duna Tv adásainak vételét, éppen úgy, mint az M1 csatornát. Vagyis megszűnt a Duna Tv-t eddig ért hátrány, amely korábban csak a műholdas vételi lehetőségre korlátozta a Duna Televízió elérését.

Ezzel megteremtődött annak lehetősége, hogy a Duna Tv – amelyet korábban Európa legjobb kulturális televíziójává is választottak – a továbbiakban nemzeti főadóként tegyen eleget a törvény által előírt közszolgálati követelményeknek, társadalmi, nézői elvárásoknak.

Ennek megfelelően a Duna Tv a hazai nézők mellett az egész Kárpát-medencei magyarságnak lesz képes teljes, közszolgálati, kulturális és szórakoztató tartalmat sugározni. Így még szélesebb közönség számára lesznek elérhetők a vallási- és egyházi tartalmak, a kisebbségi, esélyegyenlőségi műsorok is.

A közszolgálati tartalom mellett a Duna Tv adásai közt megtalálhatók lesznek a közönség által kedvelt szórakoztató műsorok is. Itt lesznek láthatók mások mellett a Magyarország szeretlek!, a Fábry, a Szálka, a Ridikül, a Maradj talpon!, a Hacktion, a Fapad című sorozatok és a Gasztroangyal, a Család-barát, az On the spot, illetve a Bábel is.

Sport, kultúra és zene

Az M4 Sport csatorna indulásáig a kiemelkedő hazai és nemzetközi sportesemények is a Duna Tv-n lesznek láthatók. A 2015/2016-os szezontól visszatér a közszolgálati média képernyőjére a labdarúgó-Bajnokok Ligája, melynek döntője kizárólag a júliusban induló M4 sportcsatornán lesz látható élőben.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki közleménye szerint a megállapodás értelmében a keddi és a szerdai játéknapokon is a közszolgálati televízióé lesz az első választás joga a kínálatból, így a nap rangadóit az M4 sugározza. Amennyiben bejut magyar együttes a BL csoportkörébe, akkor annak meccseit kizárólag az M4 közvetítiti. A következő években az Európai Szuperkupát, azaz a Bajnokok Ligája és az Európa Liga győztesének összecsapását is a közszolgálati tévé adja majd.

A Petőfi Rádió hangvételéhez, kulturális, zenei és fiataloknak sugárzó tematikájához kapcsolódóan az M2 csatorna este 9 órától akár reggelig is rendelkezésre álló sávjában létrehozzák a Petőfi Tv-t, amely a 16-35 év közötti korosztálynak szóló műsorokat sugároz majd. A Petőfi Tv jelentős részben saját, tartalommal, élő közvetítésekkel, a fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok műsorba emelésével, filmes és ismeretterjesztő, a fiatalok mindennapjait érintő tartalommal a magyar fiatalok hasznos napi tévéjévé kíván válni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés